EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (316.)

Standard

 

 

szervaMegint cserben hagyja a kormány a magyarokat?

Kevesen emlékeznek rá, hogy milyen pökhendi volt még a kormány nem is olyan régen, amikor az akkor még kidolgozás alatt lévő európai covid-igazolványról kérdezték: a kormányszóvivők azzal ütötték el a kérdést, hogy mire a lassú brüsszeli bürokrácia megcsinálja az egységes európai covid-passt, addigra Magyarországon már meglesz a nyájimmunitás, úgyhogy minket ez különösebben nem izgat. Aztán végül mégiscsak izgatott minket a dolog – a covid-pass meglett, a nyájimmunitás meg elmaradt – és csatlakoztunk is az egységes európai rendszerhez: igaz, csak az utolsó percben sikerült, némi technikai felkészületlenség miatti késéssel. Azok a magyar százezrek azonban, akik a korrupciós-szagú ügyleteken keresztül beszerzett keleti vakcinákkal lettek beoltva, továbbra sem tudnak egyelőre részesei lenni ennek az európai rendszernek, mert a kínaiak nem is kérték az EU engedélyét még, az oroszok pedig sorozatosan hiányos dokumentációkat adnak le a hírek szerint. Azok tehát, akik ezekből az oltóanyagokból kaptak, továbbra sem tudnak korlátozásmentesen utazni, külföldre látogatni, tanulás vagy munka miatt határt átlépni, mert nincs uniós covid-igazolványuk, így jó esetben marad nekik a közel húszezer forintos kötelező tesztelés. (Mert, ugye a magyar kormány – szemben más tagállami gyakorlattal – azt sem biztosítja ingyen, persze.)

Sokunk munkájának eredménye, hogy az Európai Unió hagyott egy kiskaput a magyaroknak: a tagállamok saját megállapodások mentén elfogadhatják az EU-engedéllyel nem rendelkező oltásokat is, ezekről azonban külön megállapodásokat kell kötni. Mondhatnánk, hogy így is jó, ha a vége jó. De a vége messze nem jó, mert a magyar külügy egyelőre Mongóliával, Bahreinnel, Grúziával és hasonló országokkal tudott csak megállapodni, az EU-tagállamok jelentős részével el sem jutottak idáig. Persze, erre is megvolt a válasz: Soros, meg a migráns-meleglobbista Brüsszel nyomás alatt tartja a tagállamokat, hogy ne merjenek a magyarokkal megállapodni. Komolyan, tényleg ezt mondták. Nem arról van szó, hogy a magyar kormányzat ennyire töketlen, hanem arról, hogy valami felsőbbrendű összeesküvés zajlik megint. Agyam eldobom.

A dolog annyira szánalmas, hogy még vicces is lehetne, de magyarok százezreinek életéről van szó, amelyet a Fidesz-kormány semmibe vesz – ez pedig egyáltalán nem nevetséges. A helyzetre megoldást a harmadik oltás felvétele adhat, hiszen a kényszerűen kínai vagy orosz oltóanyagot kapott magyarok most uniós vakcinát is választhatnak – amiből ráadásul milliók állnak a raktárakban. A harmadik oltást azonban (mivel az csak egy dózis) el kell tudni ismertetni az Unióval is, hogy része lehessen a covid-passnak. Mondhatnám, hogy a kormány legalább ebben az ügyben tett lépéseket, de nem lenne igaz; szokás szerint inkább a jachtozás foglalkoztatta őket az elmúlt hetekben, mintsem az utazni vágyó magyarok helyzete. Az elmúlt időszakban én viszont megtettem a szükséges lépéseket: írásban és személyesen is komolyan lobbiztam az Európai Bizottságnál, hogy ismerjék el az uniós harmadik oltást a covid-pass feltételeként. Ursula von der Leyen írásos válasza nemrég érkezett meg, amelyben arról tájékoztatott, hogy kezdeményezésemet az illetékes szakbizottság ülésén meg fogják vitatni. Ez már siker, csak élni kell vele tudni. A helyzet szépsége, hogy ebben a testületben a tagállamok delegáltjai ülnek, vagyis a magyar kormány képviselője is. A labda tehát az ő térfelükön pattog: szerva ott. Remélem, hogy végre észbe kapnak és felkészülten, támogatókat maguk köré gyűjtve mennek majd a tanácskozásra és nemcsak, hogy kiállnak a magyarok érdekeiért, de végre eredménnyel is járnak. Propagandában már jók, ideje lenne eredményekben is.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Háromszáztizenhatodik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

  1. szeptember 19.