EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (95.)

Közzétéve: 2016.06.12.

orbán-poltOrbán azt üzeni Brüsszelnek: ne zavarj, épp lopok!

A Fidesz európai parlamenti választási programjában még azt állította: az Európai Unió egyik gyengesége, hogy „nehezen tud a saját maga által vallott értékeknek és elveknek érvényt szerezni”, s ennek oka leginkább abban keresendő, hogy „az unió intézményei félnek beavatkozni egy-egy kormány belügyeibe”. A Fidesz nemrég még azt vallotta, hogy az Európai Uniót fel kell ruházni olyan eszközökkel, amelyek normakövetésre bírják a tagállami kormányokat és – most tessék figyelni! – nem szabad vonakodni attól, hogy „ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” Ehhez képest most, ha a törvények betartására, az európai elvek követésére, a közös döntések betartására szólítják fel a magyar kormányt, az rögtön árulást, a dicső nemzeti szuverenitás megtámadását és szabadságharcot kiált. Pedig csak azt kapja, amit maga is kért az Uniótól: rendtiszteletet.
Orbán Viktor azért gördít akadályokat a mélyebb európai integráció elé (amit egyébként néhány éve még nem tartott ördögtől valónak), mert egy hatékonyabb és együttműködőbb Európa nem hagyná, hogy szétlopja Magyarországot. Nem hagyná egyetlen tagország kormányának sem, hogy a „saját lábon álló” vejek és szotyizó lelátóbarátok vigyék haza az uniós adófizetők centjeit. Azokat ugyanis nem egy focistának készülő kormányfő gyermekkori álmainak megvalósítására, hanem az ország egészének fejlődésére adták. A rezsim a mostani plakátokkal valójában azt üzeni Brüsszelnek: ne zavarj, épp lopok!
És ez az, ami miatt Orbán tíz körömmel küzd az ellen, hogy egy mélyebb integráció felé mozduló Európa létrehozza például az Európai Ügyészség intézményét. A szövetségi szervezetet, amely kormányoktól és határoktól függetlenül vizsgálná az arcátlan lopásokat, a gerinctelen lenyúlásokat. Egy európai ügyészt ugyanis nem lehet marionettként rángatni. Konzervatív becslések szerint is az Unió büdzséjéből legalább évi ötszázmillió eurót lopnak el, a visszaéléseket vizsgáló OLAF kimutatása szerint Magyarország dobogós az EU-forrásokat lenyúló korrupciós ügyeket illetően. Amelyeket a Polt Péter vezette ügyészség nem túl nagy lelkesedéssel követ nyomon. „Ha az adófizetők pénzéről van szó, minden euró számít. Ha mi, az EU, nem védjük meg szövetségi szintű költségvetésünket, senki nem fogja ezt helyettünk megtenni” – ezt Viviane Reding, korábbi uniós jogérvényesítési biztos mondta az új ügyészség felállítása mellett érvelve. És, mielőtt a Fidesz megint baloldali összeesküvést kiált, ne felejtsük: az Unió mostani felsővezetőihez hasonlóan Reding is a Fideszt soraiban tudó Európai Néppárt politikusa.
Orbán Viktor a minap kiállt az egykori fideszes képviselőjelölt Polt Péter mellett, mondván a legfőbb ügyész és hivatala adja a jelenlegi rezsim egyik „rendszerfenntartó pillérét”. Ez pontos és igaz. Polt szilárd része és kiszolgálója az együttműködés rendszerének. Egy európai ügyészség viszont nem kiszolgálója, hanem felszámolója lenne Orbán rendszerének. Ezért is van szükségünk rá.
828 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kilencvenötödik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. június 12.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István