EP-választás: közösen mozgósít európai testvérpártjaival az MSZP

Közzétéve: 2019.03.05.

_DSC0037Közös kampányt indít a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) az MSZP, hogy így mozgósítsák a németországi magyarokat a májusi EP-választásra – jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján, kedden. Az MSZP kampányfőnöke hozzátette: nemcsak az SPD-vel, de számos további európai testvérpárttal kötöttek és kötnek még hasonló együttműködéseket a közös mozgósító kampány érdekében. „Szokatlan, eddig példanélküli akcióról van szó, amelynek célja, hogy szavazásra buzdítsa a kivándorolt magyarokat. Többszázezer olyan fiatal van, akik elhagyták Magyarországot és most Európában élve, kellő távolságból látják, hogy mi zajlik otthon, miként löki el magától az európai közösséget az orbáni rezsim. Ezért hívjuk őket arra, hogy regisztráljanak május 17-ig és mutassanak fel egy piros lapot Orbán Viktornak az EP-választáson” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: idén minden korábbinál több, összesen 134 külképviseleten lehet majd szavazni.
Az MSZP politikusa elmondta, hogy az elmúlt napokban negyven településről látott vendégül olyan aktivistákat és szocialista munkatársakat Brüsszelben, akik vállalták, hogy részesei lesznek a párt mozgósító kampányának. Ujhelyi szerint több tízezren, de akár százezres számban is csatlakozhatnak majd a szocialistákhoz olyanok, akik fontosnak érzik, hogy Magyarország az európai közösség része maradjon és ezért készek részt venni a választási kampányban. Ujhelyi felidézte, hogy 1946-ban Winston Churchill brit miniszterelnök ezen a napon említette először a „vasfüggöny” kifejezést egyik beszédében, sokan innen számítják a hidegháború kezdetét. Az MSZP európai politikusa hangsúlyozta, hogy Magyarország akkor a vasfüggöny azon oldalára került, ahol nem számítottak a demokratikus európai értékek és ahol nem volt friss levegő. „Most Orbánisztán és Európa között kell választanunk. El kell döntsük, hogy ismét szellemi vasfüggönyök mentén akarjuk-e élni az életünket és egy olyan Európát akarunk, ahol a nemzetállamok folyamatosan egymással háborúznak vagy olyat, ahol egységes és erős szövetség részeként biztonságban élünk. Mi egy olyan szociális Európában hiszünk, amely garantálja a polgárok fizikai és szociális biztonságát. Erről szól a ’Haza, Szeretet, Európa’ címet viselő programunk is” – fogalmazott Ujhelyi István.
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettes, a párt hálózati igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt: a demokrácia védelmében kiemelten fontos, hogy mind a tizenegyezer szavazókörben legyen ellenzéki delegált, aki felügyelni tudja a választás tisztaságát. Harangozó szerint az MSZP célja, hogy egyedül is képes legyen minden szavazókörben saját delegáltat állítani, de elsődleges, hogy ellenzéki együttműködéssel minden körben jelen legyenek a Fideszt leváltani akaró politikai erők küldöttei. Az MSZP politikusa hozzátette, hogy a következő hetekben online és telefonon is aktív kampányt kezdenek annak érdekében, hogy mind többen jelentkezzenek szavazóköri delegáltnak. „Azon dolgozunk, hogy megtaláljuk egymást azokkal, akik tenni akarnak a hazájukért és a demokrácia védelméért!” – fogalmazott Harangozó Tamás.
Brüsszel – 2019-03-05
_DSC0052_DSC0074ujhelyi_harangozo_bxl20190305_DSC0093
copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István