Ingyenes Interrail-program: már idén nyáron többezer fiatal élhet vele

Közzétéve: 2018.02.20.

int1Felgyorsítja az Európai Bizottság az ingyenes InterRail-bérlet ötletére épülő ifjúsági program végrehajtását, ennek köszönhetően már idén nyáron többezer európai fiatal élhet a lehetőséggel – derült ki az Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő által a témában rendezett konferencián. Az Európai Bizottság számításai szerint az első évben akár ötvenezer európai fiatal is részt tud majd venni a keretprogramban, amelyre idén 12 millió eurós büdzsé áll rendelkezésre.
Két német aktivista Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer voltak a program ötletadói: javaslatuk szerint minden európai fiatalnak alapjogon kellene biztosítani a 18. születésnapján egy kéthetes, ingyenes InterRail-vonatbérletet, amellyel körbeutazhatja és megismerheti az európai tagállamokat, vele azok nemzeteit és kultúráit. A javaslatot elsőként a magyar EP-képviselő, Ujhelyi István karolta fel és nyújtott be a témában pilot-projektet a Bizottsághoz. A kezdeti nehézségek után -köszönhetően többek között annak, hogy Manfred Weber néppárti frakcióvezető is az ügy mellé állt – végül tavaly elhárultak a bürokratikus akadályok és tesztüzemként elindult a program. Akkor alig 2,5 milliós költségvetésből közel 5000 fiatal élhetett az ingyenes utazás lehetőségével, a magyar kvóta az első körben alig 68 fő volt csupán.
int2„A kísérleti szakasz számos hibát megmutatott. A Bizottság egy olyan keretrendszerbe szorította a megvalósítást, amely számos érintett közösséget kizárt a pályázati lehetőségből. Szintén újragondolásra érdemes, hogy az Erasmus-program mentén nem uniós tagállamok is jelentős mértékben részesültek a keretből, míg több uniós tagállam nem tudta kihasználni a saját kvótáját, így például az írek vagy éppen a magyarok sem. Szűkíteni kell az érintett országok körét és bővíteni azok hozzáférését, hogy mind többen jussanak hozzá a lehetőséghez. Azon leszek, hogy sokezer magyar, elsősorban rászoruló fiatal legyen részese a programnak ebben az évben” – fogalmazott Ujhelyi István. Az EP-képviselő hozzátette: fontos, hogy a turisztikai szakma is aktív támogatóként lépjen fel és kedvezményekkel, kiegészítő lehetőségekkel segítse majd az utazókat. Ujhelyi kiemelte azt is, hogy a tagállami kormányoknak szerinte saját kampányt kellene indítania, hogy vonzó célállomásként odacsábítsák az utazókat, de érdemes lenne azt is felvállalniuk, hogy az adott tagállam teljes 18. éves érintettjeinek biztosítják az ingyenbérletet. Az MSZP politikusa szerint ahhoz, hogy minden az adott évben 18. éves magyar fiatal ingyenes InterRail-bérletet kapjon, alig több mint 9 milliárd forintra lenne szükség évente; ez például a kormányzati „lőtér-program” költségvetésének kevesebb mint fele.
int7A konferencián – amelyen jelen voltak a német kezdeményezők mellett az Európai Bizottság, az InterRail, a turisztikai szervezetek képviselői, valamint számos parlamenti politikus – többek között elhangzott, hogy az Európai Bizottság egyelőre 2020-ig látja előre a program finanszírozását, a hosszútávú fenntarthatóság nagyban múlik az idei évi program eredményein is; a program jelenlegi végrehajtását Navracsics Tibor uniós biztos felügyeli. Továbbra is elsődleges cél, hogy a pályázó fiatalok a vasúti közlekedést használják Európában, de a földrajzi adottságok (és az Interrail-hálózat hiányos lefedettsége) miatt adott esetben távolsági buszok és fapados repülőjáratok is részesei lehetnek majd a programnak. A programot igyekeznek összekapcsolni az Európai Kulturális Örökség Éve programsorozat eseményeivel és céljaival, a résztvevő fiatalok egy közösségi felületen számolhatnak majd be élményeikről. Pályázni online felületen lehet majd, elsősorban kisebb csoportos, nem pedig egyéni utazásokra; ennek pontos részleteit hamarosan véglegesítik.

Brüsszel, 2018-02-20

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István