Koronavírus: mégiscsak kér segítséget a kormány Brüsszeltől

Közzétéve: 2020.03.30.

resceucoverVannak még csodák, a kormány reagált az elérhető uniós támogatásokat felsoroló javaslatomra és korábbi kijelentéseivel ellentétben mégiscsak élni kíván a brüsszeli segítséggel. Az Európai Parlament közegészségügyi területért felelős szakbizottságának tagjaként csak támogatni tudom a kormány bejelentését, miszerint aktívan részt kívánnak venni az Európai Bizottság stratégiai készlet-felhalmozási programjában, a RescEU-ban.
Mint ahogyan arra az elmúlt napokban többször is felhívtam már a figyelmet: az EU a koronavírus elleni védekezésben többek között azzal kíván segíteni a tagállamoknak, hogy lélegeztető-gépekből, védőmaszkokból és egyéb egészségügyi eszközökből álló stratégiai készletet alakít ki, a költségek kilencven százalékát pedig magára vállalja. Ebben a programban fog aktívan részt venni Magyarország is a belügyi tárca bejelentése szerint. Megnyugtató, hogy a kormány ezzel végre beismerte: nem igaz, hogy semmilyen segítséget nem kapunk az Európai Uniótól. Várom, hogy a kormányzat a további, rendelkezésre álló európai lehetőséggel is hasonló módon élni fog a magyar emberek egészségének és munkahelyeinek védelmében.
 
dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
2020. 03. 30.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István