Nőnap alkalmából csak szégyenkezni van joga a Fidesznek

Közzétéve: 2018.03.08.

26_orban_viktor_zsigo_robert_baja_fidesz_valasztasA legjobb lesz, ha a kormánypárti politikusok és a fideszes európai parlamenti képviselők a mai napon csak szemlesütve járnak. A nemzetközi nőnap alkalmából leginkább csak bocsánatot kérni lenne módjuk mindazért, amit az elmúlt időszakban tettek, pontosabban nem tettek meg a hölgyek, a kiszolgáltatott és veszélyben lévő nők jogaiért.
Magyarország négy évvel ezelőtt írta alá az Európai Tanács isztambuli egyezményét, amely elsősorban a családon belüli erőszaktól óvja meg a nőket. A fideszes képviselők ellenkezése miatt a mai napig nem sikerült ratifikálni az egyezményt és ahogyan ezt ki is nyilvánították már: ha rajtuk múlik, nem is fogják. Szégyen.
Az Európai Parlamentben csak az elmúlt időszakban legalább öt olyan, a nők helyzetét vizsgáló jelentés volt, amelyek elfogadásánál a fideszes képviselők tartózkodtak, sőt némelyikük ellene is voksolt. Miközben otthon a családanyák, a nők jogainak állítólagos támogatójaként lépnek fel, aközben minden létező fórumon – szépen sumákban – ellene szavaznak. Tartózkodtak annál az Arena-jelentésnél, amely a nők szegénységének és társadalmi kirekesztettségének problémáival foglalkozott. Tartózkodtak annál a Kuneva-jelentésnél, amely a súlyosan kiszolgáltatott női háztartási alkalmazottak ügyével foglalkozott. Tartózkodtak annál a Honeyball-jelentésnél, amely a menedékkérő nők speciális helyzetén javított volna. Tartózkodtak annál a Tanácsi határozatnál is, amely sürgette a nők elleni erőszakkal szembeni tagországi fellépést. És a legfrissebb: nem egészen egy hete az ENSZ nőjogi jelentésével kapcsolatos parlamenti szavazáson a fideszes EP-képviselők ismét csak tartózkodtak, pedig tehettek volna a nemek közötti bérszakadék csökkentéséért, illetve a vidéken élő nők infrastrukturális, ellátórendszeri és gyermekgondozási hátrányainak csökkentéséért. Nem tették, most sem.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő (MSZP)
Brüsszel, 2018-03-08

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István