Orbán Viktor vonja felelősségre a covid-adatokat visszatartó kormányzati szereplőket!

Közzétéve: 2021.11.03.

valakit„El kellett számolnom tízig és egy nagy levegőt kellett vegyek mielőtt elkezdtem ezt a sajtótájékoztatót, hogy ne káromkodjak, vagy nehogy ide nem illő jelzőkkel minősítsek kormányzati tisztviselőket” – fogalmazott szerdai online sajtótájékoztatója elején Ujhelyi István szocialista EP-képviselő. A politikus ezzel azt kívánta jelezni, hogy végtelenül felháborítja a kormányzati szereplők „packázása” a covid-betegek oltottsági adataival kapcsolatban. Az MSZP-Párbeszéd európai politikusa emlékeztetett, hogy még szeptember 15-én küldött közérdekű adatigénylést a Miniszterelnökségnek, az EMMI-nek és a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NKK), hogy megismerhesse a kórházi ápolásra szoruló, illetve elhunyt covid-fertőzöttek oltottsági adatait. A szocialista politikus elmondta, hogy a 15 napos törvényi határidő utolsó perceiben kapott válaszokat: a Miniszterelnökség és az EMMI közölte, hogy nem adatkezelők, az NNK nevében Müller Cecília pedig járványügyi leterheltségre hivatkozva további 45 napos haladékot kért a válaszadásra. Ujhelyi közölte, hogy több hetes várakoztatás után, kedden az NNK végső válasza is megérkezett, azonban részletes információk helyett most is csak elutasítást kapott, mondván a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem kezelője a kért adatoknak. Az EP-képviselő emlékeztetett, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kérdésre válaszolva épp a legutóbbi Kormányinfón jelentette ki: nincs ellenére egy ilyen adatsor kiadása, a vonatkozó adatokat viszont az NNK gyűjti.

Ujhelyi szerint a kormányzati szereplők vélhetően azért dobálják egymás között ezt az ügyet, mert a magyar adatok érdemben eltérhetnek más, nyugati országok hasonló adatsoraitól. Hozzátette: nagy valószínűség szerint Magyarországon az átlaghoz képest jóval nagyobb arányban szorulnak kórházi kezelésre oltott személyek, ennek magyarázatát pedig leginkább az idős korosztály Sinopharm-vakcinával történt átoltásában kell keresni. „A kormány biznisz-okokból ráerőltetett egy olyan vakcinát az idősekre és a magyar társadalomra, amelyet még a gyártó bevallása szerint sem próbáltak ki a 65 év felettiek esetében, és vélhetően most ezek a honfitársaink betegszenek meg tömegével. Ha nem így lenne, akkor a kormány nem titkolózna és közzétenné a szükséges adatsorokat!” – érvelt Ujhelyi István.

A szocialista EP-képviselő bejelentette, hogy az ügy tisztázása érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult írásban, kérve azoknak a személyeknek, illetve intézményeknek a pontos megjelölését, akik adatkezelőként felelősek a covid-betegek oltottsági adatainak gyűjtéséért. Ujhelyi egyúttal kérte azon illetékesek felelősségre vonását is a kormányfőtől, akik szerinte tudatosan hazudnak a hivatkozott adatokról, ezzel gátolva a járványkezelés sikerét és veszélyeztetve sokezer magyar ember életét. „Most megígérem, hogy a következő kormány időszakában vissza fogunk keresni minden egyes adatsort, szerződést és utasítást. Ki fogjuk deríteni, hogy ki és miért titkolta el az közérdekű információkat!” – tette hozzá az MSZP európai politikusa.

Budapest/Brüsszel – 2021.11.03.

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István