Pegasus-ügy: az Európai Adatvédelmi Testülethez fordultunk

Közzétéve: 2021.08.09.

 

nixorbánNegyvenhét éve ezen a napon mondott le Richard Nixon amerikai elnök, miután érintettsége egyértelművé vált a politikai ellenfeleinek lehallgatásáról szóló, úgynevezett Watergate-ügyben. Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnöke hamarosan követheti őt ebben a sorban, a Pegasus-ügy ugyanis egyre jobban ráég a magyar kormányzatra.

Miközben a Fidesz minden létező módon megpróbálja akadályozni a nemzetközivé duzzadt botrány magyarországi szálainak felderítését, addig más országokban (például a szoftvert eladó Izraelben, vagy Franciaországban, ahol az államelnököt is megfigyelhették ezzel a programmal más országok szolgálatai) már állami szintű vizsgálatok indultak. A francia hatóságok nemrég igazolták is egyes sajtómunkások vélhetően törvénytelen megfigyelését, vagyis ez már bizonyíthatóan túlmutat egy konkrétumokkal alátámasztott tényfeltáró cikksorozaton.

Az tulajdonképpen – a Fidesz-kormány érdemi cáfolatának hiányában – a tévedés minimális kockázatával kijelenthető, hogy a magyar állam birtokolja és használja, vagy használta a Pegasus-kémszoftvert. Azt is tudjuk, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter rekordszámú lehallgatásra adott engedélyt. Azt nem tudjuk, hogy a lehallgatások milyen indokkal történtek és mennyiben igazolható a kormány azon állítása, miszerint a megfigyelések jogszerűen voltak. Az biztos, hogy a Fidesz hiába igyekszik eltussolni ezt a nemzetközi botránnyá duzzadt ügyet, csak rövidtávon lesz képes útját állni az igazságnak. A törvénytelenségek elkövetői pedig nem csupán politikailag, de jogilag is bizonyosan felelni fognak.

Az MSZP európai parlamenti képviselőjeként a mai napon írásban az Európai Adatvédelmi Testülethez (EDPB) fordultam annak érdekében, hogy a Pegasus-ügyben megfelelő hatékonyságú és objektivitású vizsgálatok legyenek a tagállamokban. Azt kértem az EDPB vezetőitől, hogy erősítsék meg az uniós adatvédelmi hatóságok együttműködését ebben az ügyben, elősegítve ezzel a még hatékonyabb információáramlást a Pegasus-ügy teljeskörű kivizsgálása érdekében. Arra is javaslatot tettem az Európai Adatvédelmi Testületnél, hogy a soron következő éves jelentésükben erre az ügyre külön térjenek ki és a levonható tanulságok mentén fogalmazzanak meg, a személyes adatvédelem megerősítéséhez – azon belül is kiemelten az újságírói munkavégzéshez és forrásvédelemhez kapcsolódó – szükséges iránymutatásokat.

Budapest/Brüsszel – 2021.08.09.

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István