Ujhelyi cikk a Politicoban: “Itt az idő, hogy az EPP döntsön a fidesz sorsáról!”

Standard

poiticA Politico híroldal hasábjain megjelent cikkével Anna Maria Corazza Bildt, az Európai Néppárt svéd képviselője adta legutóbbi jelét annak, hogy az Európai Néppárt egyre gyakrabban csalódik legharciasabb tagpártjában, a Fideszben. Megszámolni is nehéz, hogy az elmúlt években hány alkalommal figyelmeztette már őket az EPP, hogy ne lépjenek át egy bizonyos “vörös vonalat”. Ezúttal azonban úgy tűnik Orbánéknak számolniuk kell majd tetteik következményeivel.
Örömteli, hogy a jelek szerint az EPP egyes tagjai már tudatában vannak a Fidesz által kiépített politikai modell veszélyeinek. Corazza Bildt írása még inkább figyelemreméltó annak tükrében, hogy az EPP mindeddig meglehetősen vehemensen védelmezte a Fideszt. A magyar kormánypárttal folytatott „építő jellegű párbeszéd” pátosza mögé bújva mindeközben az EPP bűnrészessé vált a magyar demokrácia halálában.
Régóta időszerű, hogy az EPP is belássa: a Fidesz stratégiája saját európai pártcsaládjuk megosztásán alapszik, mindeközben egy olyan populista irányba sodorva őket, amely mentes minden olyan európai értéktől és politikai pillértől, ami az európai pártot igazán befolyásossá és erőssé teszi. Orbán bevándorlásügyben, illetve menedékkérőket illetően használt retorikája mindössze egy ügyesen felépített kommunikációs fegyver, mely csupán arra szolgál, hogy az alapvető európai értékekre és a demokráciára sokkal veszélyesebb tevékenységeiről elvonják a figyelmet.
Az országot kiárusították a kormányhoz hű oligarchák egy csoportjának, akik egyúttal a média jelentős részét is birtokolják – másra sem használva azt, mint politikai ellenfelek módszeres levadászására és lejáratására. Mindeközben az állami média egy hatalmas propaganda gépezetté változott, egyenesen a miniszterelnöki kabinetiroda felügyelete alatt. Az Állami Számvevőszéknek vagy a Legfőbb Ügyésznek (Orbán örökös szövetségese és korábbi szobatársa) az a feladata, hogy kizárólag ellenzéki pártokat zaklassanak, a kormányhoz vagy Orbán családjához köthető korrupciós ügyeket egyszerűen nem vizsgálják ki. Továbbá a politikailag érzékeny ügyeket nemsokára kiszervezik egy gondosan kiválogatott bírói gárda által irányított különbírósági rendszerbe.
Minden állami szerv a kormány feltétlen támogatását szolgálja, egyszersmind elfojtva bármilyen civil vagy politikai kezdeményezést, ami az ország újrademokratizálódását célozná. Az elmúlt nyolc évben az EPP tétlenül nézte egy fiatal demokrácia halálát. Orbán következő lépése, hogy kiterjessze befolyását a kelet-közép európai régióban és azon túl is – a tervet eközben Moszkvából lelkesen támogatják.
Az EPP-nek döntenie kell: ha bent tartják maguk között a Fideszt, azzal a párt radikalizációját és a kereszténydemokrata közösségben kialakuló folyamatos feszültséget kockáztatják; ha kizárják őket, azzal azokat a populistákat erősíthetik meg, akik az egyébként EPP által uralt európai politikai tér szétverésére szerződtek. Egy igencsak kellemetlen dilemma a 2019-es európai választások előtt.

Ujhelyi István
Az S&D magyar delegációjának vezetője
Az MSZP európai parlamenti választási kampányfőnöke
2018.08.08.

Megjelent a Policito-ban: LINK