Ujhelyi: csütörtöktől újra lehet jelentkezni az ingyenes InterRail-bérletekre!

Közzétéve: 2020.03.11.

interCsütörtök délben nyílik meg a DiscoverEU, vagyis az ingyenes InterRail-bérletprogram soron következő pályázati fordulója – adta hírül a kezdeményezés mentora, Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője rámutatott: bár a magyar fiatalok jelentkezése ugyan némileg csökkent az elmúlt időszakban, de továbbra is közel tízszeres a túljelentkezés a kvóta szerint elnyerhető bérletekre.
Ujhelyi István közölte, hogy az Európai Bizottság március 12-én, 12:00 órakor nyitja meg az immár ötödik pályázati fordulót, az érintett 18 éves fiatalok pedig két héten át nyújthatják be jelentkezésüket az ingyenes vonatbérletekre. Azok indulhatnak a pályázaton, akik 2001. július 1. és 2002. június 30. között születtek, az EU valamelyik tagállamának állampolgárai és a korábbi fordulókban még nem nyertek ingyenjegyet. Azok, akiket a pályázat végén kiválasztanak a döntéshozók, akár egy hónapon át ingyen vonatozhatnak Európában, a bérletekkel 2021. február 28-ig lesz lehetőségük utazni.
„Az elmúlt két évben összesen több mint 350ezer európai fiatal jelentkezett a programra, közülük majd 70ezren tudtak élni a lehetőséggel. A pályázat elsöprő sikerét mutatja, hogy minden tagországban többszörös a túljelentkezés a helyekre; van olyan tagállam ahol százszoros. A magyar fiatalok által elérhető bérletekre is rendszerint tízszeres a túljelentkezés, ugyanakkor tény, hogy a legutóbbi pályázati fordulóban már minimálisan ugyan, de visszább esett a jelentkezési kedv” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: ezért is fontos lenne, hogy a magyar állam is magáénak érezze ezt az európai programot és saját kampányt, támogatást építsen rá. Ujhelyi állítása szerint mindössze 9milliárd forintba kerülne évente, hogy minden – az adott évben 18 éves – magyar fiatalnak biztosítani lehessen ezt a lehetőséget, a kormány azonban eddig egyetlen ezzel kapcsolatos megkeresésre sem reagált érdemben.
A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. A végül DiscoverEU néven megvalósuló programot elsőként Ujhelyi István karolta fel és mentorálta egészen a megvalósulásig. A pályázati program nemrég európai nívódíjat nyert.

Brüsszel – 2020. 03. 11.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István