Ujhelyi egységes minőségi követelményrendszert szorgalmaz az európai egészségügyben

Közzétéve: 2021.09.29.

gasteinlaptop„Ha nem állunk ki egységesen az Európai Egészségügyi Unió minél szélesebb körű megvalósítása mellett, akkor minden más, ehhez kapcsolódó erőfeszítésünk és eredményünk is elértéktelenedik” – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Egészségügyi Unió egyik kezdeményezője mondta a hagyományos gasteini Egészségügyi Fórum plenáris ülésén tartott beszédében. Ez – a közegészségügy “davosi csúcsának” is nevezett – rendezvény 1998 óta a legrangosabb szakmai fórumnak számít az egészségügyhöz kapcsolódóan, ahol politikai topvezetők és a szektor meghatározó képviselői találkoznak. Eredetileg az ausztriai Gastein ad otthont az eseménysorozatnak, a covid-korlátozások miatt azonban ezúttal hibrid-rendszerben, részben online tartották meg a programokat.

Ujhelyi István, akit az Európai Egészségügyi Unió egyik kidolgozójaként hívtak meg az eseményre, többek között arról beszélt a hallgatóságnak, hogy az Európai Bizottság az elmúlt időszakban számos fontos előrelépést tett már a koncepció megvalósítása érdekében: megerősítette az egészségügyhöz kapcsolódó – például a járványügyi – ügynökségeket, létrehozta az egészségügyi krízishelyzetekben hatékony reagálást segítő új hatóságot, megalkotta az új gyógyszerügyi- és rákellenes stratégiát, amelyek mind az épülő Európai Egészségügyi Uniónak részei. Az MSZP EP-képviselője arra is rámutatott, hogy az EU kifejezetten jól teljesített a járványkezelés során, hiszen a vállalásának megfelelően őszre az európai lakosok több mint hetven százaléka már megkapta a szükséges oltóanyagokat. Ujhelyi rámutatott, hogy a közös vakcinabeszerzés tulajdonképpen az egyenlőtlenségeket felszámolni akaró „Európai Egészségügyi Unió első valós megtestesülése volt”, hiszen sikeresen garantálta, hogy minden európai polgár azonos időben és feltételek mellett jusson hozzá a vakcinához és egyetlen befolyásos, vagy gazdagabb tagállam sem tudott előnyben részesülni más tagállamok kárára az elosztás során.

Az MSZP EP-képviselője azt is hozzátette, hogy soha nem látott mértékben sikerült megnövelni az egészségügyi programokra szánt forrásokat a következő hétéves költségvetésben, ahogyan sikerként könyvelhető el az is, hogy – Ursula von der Leyen bejelentése alapján – létrejön egy olyan, mintegy 50 milliárd eurós büdzsé, amelyből az európai egészségügy felkészültségét és ellenállóképességét lehet majd megerősíteni. Ujhelyi ugyanakkor azt is mondta: „nem teljesen elégedett” az Európai Egészségügyi Unió megvalósításának ütemével és tartalmával, mivel egyelőre kevesebb figyelem jutott a közegészségügyi ellátórendszerek közötti egyenlőtlenségek mielőbbi felszámolására. A szocialista politikus rámutatott, hogy az Európai Parlament már szorgalmazta a tagállamoknál olyan stressz-tesztek végrehajtását, amelyek megmutatják az adott országok egészségügyi rendszereinek működési és minőségi hiányosságait; egyelőre azonban a tagállamok ezt nem hajtották végre. Ujhelyi hozzátette, hogy ezen tesztek eredménye alapján kellene az Európai Bizottságnak – a Parlament által elfogadott állásfoglalás alapján is – kezdeményeznie egy olyan egységes minőségi kritériumrendszer létrehozását, amely meghatározná az európai ellátórendszerekben biztosítani szükséges standardokat. „Ezt mindannyiunknak erősen követelnie kell, az Európai Egészségügyi Unió megteremtése ugyanis nem pusztán a covid-járvánnyal szembeni védekezésről szól. Mivel az európai közösség a szolidaritásra épül, ezért az ellátórendszerekben meglévő egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat haladéktalanul fel kell számolni” – fogalmazott az EP-képviselő. Az MSZP politikusa hozzátette, hogy jelenleg is zajlik az Európai Unió jövőjéről szóló konferencia-sorozat, amely számos eseményen és sokezer civil bevonásával tárgyalja többek között az egészségügy átalakításának kérdését, amely során akár a tagállami kompetenciák újragondolása is terítékre kerülhet. „Két évvel ezelőtt, amikor javaslatot tettem az Európai Egészségügyi Unió megteremtésére, nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sokat el fogunk érni. Az elmúlt két év tapasztalata alapján most az mondom: bármit el tudunk érni, ha akarjuk” – tette hozzá Ujhelyi István.

Brüsszel/Budapest – 2021.09.29.

 

 

 

 

 

 

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István