Ujhelyi: folytatólagos választási csalást követ el a Fidesz!

Közzétéve: 2016.05.24.

ujhelyi_peticio„Modernkori dakota közmondással élve: a kormány őszi kvótaellenes népszavazása felesleges, mint a felcsúti kisvasút. Milliárdokba kerül és csak Orbán mániáját szolgálja” – fogalmazott Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője brüsszeli sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus szerint a referendum azt már bebizonyította, hogy a Fidesz törvényhozó gépezete és a „pártkatonákból álló Alkotmánybíróság” egy olyan választási törvényt tart hatályban, amely nem biztosít egyenlő választójogot minden egyes magyar állampolgárnak. Ujhelyi szerint jelenleg kevesebb joga van beleszólni az ország ügyeibe egy Szegedről Londonba költözött ápolónőnek, mint egy Szegedtől húsz kilométerre lakó, de már nem Magyarország területén élő, honosított állampolgárnak. Az MSZP alelnöke felidézte Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnökének nyilatkozatát, miszerint a kormánypárt ősszel módosítani kívánja a hatályos választási törvényt, a levélben szavazás gyakorlatán viszont nem kívánnak változtatni. Továbbra is érvényes marad, hogy az újonnan állampolgárságot szerzett, állandó lakcímmel nem rendelkező határon túli magyarok könnyített módon, levélben is szavazhatnak; míg az átmenetileg külföldön tartózkodó, de állandó magyar lakcímmel is rendelkező választópolgárok csak a konzulátusokon adhatják le voksaikat, ami sok esetben megoldhatatlan logisztikai feladatot jelent az érintetteknek.
„Felháborító, hogy a magyar valóság elől Londonba, Manchesterbe, Berlinbe vagy épp Máltára távozó és ott dolgozó magyarok számára csak jelentős kiadással, utazással elérhető választójogot biztosít a kormányzat. Nyilvánvaló, hogy a hatályos törvény már a 2014-es választásokon is egyfajta manipulációs eszköz volt a kormánypártok számára. Innen Brüsszelből szólítom fel Gulyás Gergelyt és a Fideszt, hogy azonnal módosítsák a választási törvényt és adják meg a levélben szavazás lehetőségét a külföldön tanuló vagy dolgozó magyar állampolgároknak is!” – fogalmazott Ujhelyi, az ügy fontossága kapcsán rámutatva, hogy korábban a román elnökválasztást a külföldön szavazók, most pedig az ausztriai államfőválasztást a levélben leadott voksok döntötték el.
Az MSZP európai parlamenti képviselője sajtótájékoztatóján hozzátette: a kvótanépszavazással végképp megbukott a kormánypárt érvelése, mivel eddig arra hivatkozva utasították el a módosításról szóló javaslatokat, hogy azért van szükség a különbségtételre, mert az állandó lakcímmel rendelkezők egyéni jelöltekre is szavazhatnak. Az őszre tervezett népszavazáson azonban ugyanarról a kérdésről, ugyanazon a szavazólapon dönthetnek majd a választópolgárok, a rendelkezések szerint azonban levélben továbbra is csak az állandó lakcím nélküli határon túliak voksolhatnak. „Ki kell tehát mondani, hogy miként az EBESZ is megállapította korábban: a hatályos választási törvény nem biztosít egyenlő és alkotmányos feltételeket a magyar választóknak. Ki merem mondani, hogy ez egy folytatólagos választási csalás a Fidesz részéről, ezért elengedhetetlen a törvény azonnali módosítása!” – fogalmazott az MSZP politikusa. Ujhelyi hozzátette: „Határtalan” címmel nemrég online petíciót indított képviselői honlapján az egyenlő választójog garantálása érdekében, amelyhez a visszajelzések alapján máris több százan csatlakoztak Magyarországról, európai nagyvárosokból, de még az Egyesült Államokból is. A támogató szignók gyűjtését a kormányzati lépés kikényszerítése érdekében tovább folytatják.

Brüsszel, 2016-05-24

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István