Ujhelyi Istvánt újraválasztották az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként

Közzétéve: 2017.01.25.

DSC02895A napokban kerül sor az Európai Parlament szakbizottságainak tisztújítására, ennek során szavaznak a képviselők a testületek új elnökeiről és alelnökeiről. A mai napon Ujhelyi Istvánt, az MSZP EP-képviselőjét egyhangú szavazással újraválasztották a Közlekedési és Turizmus Bizottságának alelnökeként. A szocialista politikus felel a turisztikával kapcsolatos ügyekért és programokért, Ujhelyi ezzel együtt továbbra is betölti a turizmus kérdéseivel foglalkozó „Tourism Task Force” elnöki posztját.
„Megtiszteltetés és az eddigi munkám elismerése, hogy az EP szakbizottságának képviselői ismét bizalmat szavaztak. A ciklusból hátralévő időszak kiemelten fontos lesz a turizmus számára, élesednek ugyanis azok a programok, amelyeknek az elmúlt hónapokban ágyaztunk meg. Továbbra is kiemelt feladatomnak tekintem a magyar turisztikai és közlekedési ágazat szereplőinek képviseletét, a magyar érdekek megjelenítését az európai porondon. Ilyen például a magyar fuvarozók érdekképviselete a tagállami minimálbér-rendelkezések kapcsán, vagy a magyarországi ifjúsági munkanélküliség felszámolása a turisztikai szektor közreműködésével. Az elmúlt időszak egyik nagy kihívása volt, hogy az európai intézményrendszerben a neki kijáró figyelem jusson a turizmusnak, eddig ugyanis egyfajta megtűrt gyerekként tekintettek csak rá. Pedig ez az ágazat a harmadik legnagyobb szektor, amely több mint huszonötmillió embert foglalkoztat a kontinensen. Az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye a különböző ágazatokat összefogó kerekasztal kialakítása volt, de mindenképpen nagy előrelépés, hogy több, elsősorban munkahelyteremtő pilot-projektjeim is kiemelt támogatást kaptak az Európai Bizottságtól. A következő időszak fontos programjai között az általam kezdeményezett „Európa Turisztikai Fővárosa” projekt formába öntése vagy a mentorként támogatott ingyenes InterRail-bérlet programjának kísérleti elindítása és a 2018-as EU-Kína turizmus évad sikerre vitele lesz, de az ugyanebben az évben esedékes „Európa Kulturális Örökség Éve”-program és az európai cirkuszművészet 250. éves évfordulója is számos turisztikai kapcsolódási lehetőséget és feladatot hoz majd” – fogalmazott Ujhelyi István.

2017.01.25. 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István