EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (394.)

Közzétéve: 2023.02.19.

Nyakó István is leigazolt az Esély Közösséghez!

Amikor korábbi pártközösségemmel kényszerűen szakítanom kellett és meghirdettem az Esély Közösség nevű szociáldemokrata mozgalom létrehozását, bevallom magam sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi embert fogunk majd elérni közös célkitűzéseinkkel és programjainkkal. Platformjainkon keresztül nemrég léptük át a húszezredik feliratkozót, aki szorosabban vagy kötetlenebbül, de tenni akar a közös hazánkért és egy laza mozgalmi kötelékben hasznos építője akar lenni a demokratikus baloldalnak. Elégedetlen magyarok ezrei kapcsolódtak össze az elmúlt hónapokban az ország legkülönbözőbb településein létrehozott Esély Körökben és dolgoznak a helyi közösségek olykor aprónak látszó, de annál fontosabb problémáinak megoldásain: akár egy gyalogátkelő biztonságosabbá tételén, akár egy tűzifa nélkül maradt család közös megsegítésén, vagy akár közös helyi nyomásgyakorlás megszervezésén a háziorvos súlyos károkat okozó hiánya miatt. Apró lépések, apró közös akciók, de annál nagyobb hatású eredmények a közös hazánk jobbá tételében.

Egyre nagyobb az Esély, egyre nagyobb ez az összetartó új közösség. Az elmúlt hónapokban számtalan szolidaritási akciót szerveztünk, elindítottuk és folyamatosan bővítjük az Esély Piacok sorát (hamarosan újabb helyszíneken és újabb termékekkel hirdetjük meg szociális piacainkat), folytatjuk az online képzéseinket és különleges fórumainkat (a legutóbbi, rezsicsökkentéssel foglalkozó Esély Pódium előadásunkra például olyan nagy volt a jelentkezés, hogy nem mindenki fért be az online találkozóra, ezért növelnünk kellett az internetes platformunk kapacitását), de terveink között szerepel több regionális és országos összejövetel is a nyár folyamán. Az Esély Közösség továbbra sem fog párttá alakulni, soha nem volt ez a célja és továbbra is megmarad egy kooperatív civil hálózatot felépítő szociáldemokrata közösségi kezdeményezésnek. Párttá nem alakulunk, de az egyre nagyobb számban csatlakozó „esélyesek” elvárása alapján a helyi közéletben jóval aktívabb szerepet is vállalnak majd egyes tagjaink és támogatóink: számos önkormányzati képviselő-jelöltet fogunk a magunk eszközeivel határozottan segíteni a jövő évi helyhatósági választásokon. 

Egyre nagyobb az Esély, egyre több munkára és cselekvésre van szükség. Végtelenül örülök annak, hogy korábbi országgyűlési képviselőtársam, az MSZP-ben eltöltött több évtizedes szolgálat után csatlakozott hozzánk és az Esély Közösség szervezési igazgatójaként folytatja. Nyakó István mozgalmi, társadalomszervezői tapasztalata, szociáldemokrata elkötelezettsége, hazafisága és a társadalmi igazságtalanságok felszámolása iránti harcos elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen és mindenképpen nagy hasznára lesz a mi szociáldemokrata közösségünknek. Adjunk egy esélyt a közös hazánknak, adjunk egy esélyt a valódi szociáldemokráciának!

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáz-kilencvennegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő / az Esély Közösség alapítója
2023. február 19.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István