EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (412.)

Közzétéve: 2023.06.18.

Apák napi vívódások

Én egy érzelmes fickó vagyok. Végletekig szeretem és óvom a családom minden tagját és rajongással szeretem a hazámat. Mindig megkönnyezem a Himnuszt, a drukk szinte szétrobbantja az ereimet a magyar sportsikereket követve, és ha legtöbbször hamisan is, de mindig teli torokból énekelem az István, a király rockopera dalait a nyári, baráti összejövetelek kedélyesülő végén. Büszke magyar vagyok és ez nem azon múlik, hogy hány válogatott focimeccsen ülve posztoltam szelfit, szeretem-e Wass Albert sorait vagy ad abszurdum egyetértek-e a mostani kormánnyal, vagy sem. Büszke magyar vagyok, mert annak születtem, annak neveltek és annak is érzem magam. Bár közel egy évtizede a brüsszeli Európai Parlamentben dolgozom, soha eszembe nem jutott, hogy vastagabb gyökeret eresszek bárhol is külföldön, engem mindig hazahúz a szívem.

Bizonytalankodva vártam azt az időszakot, amikor legnagyobb gyermekeim már abba a korba lépnek, hogy egyetemisták lesznek és idővel önálló életre vágynak. Bevallom, féltem attól, hogy – mint sajnos sokezernyi kortársuk manapság – kérdés nélkül a kivándorlás vagy legalábbis a középtávú költözés mellett döntenek. Megértettem volna őket. Szomorúan, szívfájóan, de megértettem volna, hiszen egy apa mindig a legjobbat akarja a gyermekeinek. A magyar fiataloknak pedig a NER ölelésén kívül manapság nem sok lehetőség terem. Nagyfiam ezekben a hetekben fejezi be egyetemi tanulmányait Brüsszelben és – őszinte örömömre – úgy döntött, hogy nem további külföldi lehetőséget keres, hanem hazatér és munka mellett itthon folytatja tanulmányait. Legnagyobb lányaim sem a nyugati magániskolákat, külföldi egyetemeket választották, hanem itthon akartak maradni. Sőt, egyikük sokunk féltő értetlensége mellett ráadásul az óvodapedagógusi pályát választotta. Tudta és tudja, hogy milyen hátrányos munkakörülmények, hiányos megbecsülés és részbeni kilátástalan szakmai előremenetel várja ezen a pályán, de számára ez az ember- és gyermekközpontú, odaadó pálya volt a fontos, így ebben támogatjuk. Méghozzá nagyon büszkén.

Hatgyermekes édesapaként végtelen dühvel követem az oktatás ügyét. Azt, ahogyan a jelenlegi kormány tudatos érzéketlenséggel hagyja szétesni, sőt szétverni a gyermekeink jövőjét. Miközben a Fidesz-kormány önmagát nemzetinek mondja, addig minimális forrást – ráadásul uniós viszonylatban is egyre kevesebbet – költ az oktatásra, nem törődik az egyre fenyegetőbb tanárhiánnyal, és bár lenne lehetősége rá a hazai költségvetésből, egyszerű pitiáner bosszúból nem hajlandó azonnali és érdemi béremelésre a pedagógusok körében. Szinte alig vannak, akik manapság tanári képzésre jelentkeznek, ráadásul ezeken az egyetemi karokon az egyik legalacsonyabb a bejutási küszöb. Aki csak teheti, menekíti a közoktatásból a gyermekeit: a belátható jövőben ugyanis bizonyosan nem javulni, inkább romlani fog annak színvonala. Szomorúan, de a kényszer feszítette felelősségből nemrég mi is úgy döntöttünk, hogy a két legkisebb gyermekünket (egyikük épp most ballagott el az oviból) már nem az állami közoktatásban fogjuk taníttatni, hanem – ameddig erre módunk adódik – egy alapítványi magánintézményben. Hiába a még rendszerben maradt és önfeláldozó hősiességgel a munkájukat végző pedagógusok, ha a rendszer irányítói csak a rombolásban érdekeltek. Büszke magyar vagyok és büszke édesapa. Minden gyermekemet felelős, szolidáris, hazaszerető életre nevelem. Ha a rendszer erre kényszerít, akkor a rendszer ellenében is. 

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszáztizenkettedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a közös hazának.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő / az Esély Közösség alapítója
2023. június 18.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István