EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (420.)

Közzétéve: 2023.08.13.

Booking.com-sztori: erőfitogtatás helyett hatékony érdekképviselet hozott eredményt

Nem feltétlenül szoktam az európai parlamenti képviselői munkám minden kulisszatitkába és részletébe beavatni a nyilvánosságot: egyfelől mert messze nem olyan izgalmas és érdekes, mint amilyennek gondolják, másfelől a választókat – nagyon helyesen – a végeredmény érdekli, nem pedig a háttérben zajló munka. Most azért teszek kivételt és számolok be egy konkrét ügy háttéreseményeiről, mert a magyar viszonyokat illetően különösen tanulságos, ráadásul az utóbbi napokban a közélet egyik kiemelt témája volt.

Sokan olvasták a hírekben, hogy a világ egyik legjelentősebb internetes szállásközvetítő cége, a Booking.com hosszú ideje nem fizette ki a vele szerződésben lévő szállásadóknak járó pénzeket, így huszonkétezer magyar partner (a nagyobb hotelek mellett főleg kisebb turisztikai, többségében családi vállalkozás) is nehéz helyzetbe került. A sajtóban megjelent hírekre adott első kormányzati reakciók meglehetősen sajátosak voltak: a sokak szerint leginkább NER-es kifizetőhelynek számító Magyar Turisztikai Ügynökség kusza számokkal kezdett operálni, a Fidesz-frakció pedig – az állami kommunikációs rutin részeként – konkrét fenyegetést küldött a multicégnek. Én az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának egyik vezetőjeként, valamint az ENSZ turisztikai világszervezetének uniós nagyköveteként léptem a magyar érdekek mellé és családi szabadságomat megszakítva már az első hírek olvasása után konzultációt kezdeményeztem a Booking.com felelős vezetőivel. Több körben, több formában is egyeztettem az érintett cég képviselőivel, így az ügyben illetékes vezérigazgató-helyettessel, a Közép-Kelet európai régió felelősével, a brüsszeli és budapesti irodavezetőkkel, a számítástechnikai háttérért felelős személlyel, de személyes konzultációkat folytattam az érintett magyarországi vállalkozások egy részével és a szakmai szervezetek vezetőivel is. Ezek az egyeztetések is érdemben hozzájárultak ahhoz, hogy – és ez egy fontos bejelentés – holnapra a mintegy huszonkétezer magyar partnercég szinte kivétel nélkül megkapja az elcsúszott kifizetéseket, csütörtökre pedig visszaálljon a rendszeres és remélhetőleg hibamentes működés. Ha a nekem tett ígéret ellenére mégsem rendeződik a tartozások kifizetése, természetesen EU-s intézményi lépéseket teszek.

Ami a konkrét ügyet illeti: a Booking.com kifizetési nehézségeit nem pénzügyi- vagy menedzsmentválság, hanem technikai felkészületlenség okozta. Egy több mint két éve előkészített könyvelési és számviteli szoftvercsere miatt csúsztak a kifizetések, a korábbi informatikai rendszer a partnerhálózat ugrásszerű növekedését és a nyári szezon terheltségét már nem bírta, az új rendszert pedig még nem tudták megfelelően működésbe állítani. Ez nem jelenti azt, hogy a Booking.com felmenthető az ügyben, vagy a vezetését nem terheli felelősség azért, mert sokezer magyar vállalkozás nem jutott hozzá időben az őket megillető pénzekhez, de – ahogy a mondás szól – nem szabad a fürdővízzel a gyermeket sem kiönteni. Nem lehet azonnal zsigerből fenyegetni és hecckampányt indítani primitív politikai érdekek mentén, mert ha egy ilyen sok magyar kis- és középvállalkozást is kiszolgáló, nekik profitot hajtó vállalkozás alól mi magunk húzzuk ki a szőnyeget, akkor azzal borulnak az érintett magyar érdekeltségek is. Nem vagyok naiv kezdő, pontosan látom, hogy a multik miként használják ki piaci helyzetüket, nagyságukat és kapitalista előnyüket minden rendelkezésükre álló helyzetben. A Booking.com is számtalan érzéketlen hibát és válságkezelési malőrt vétett ebben az esetben, ugyanakkor politikai szereplőktől érkező fenyegetéssel semmi nem oldódik meg. Sőt, épp az volt a magyar érdek, hogy a multicég helyzete is mielőbb rendeződjön, hiszen, ha jól működik a rendszer, az a magyar beszállítóknak is hasznot hajt. Ha összecsuklik a multicég, a romjai alatt reked sokezer magyar vállalkozás is. Jelen esetben tehát a határozott, világos érdekképviseleti célok mentén vezetett, de korrekt tárgyalás hozza, illetve hozta meg az igazi eredményt.

Tény, hogy a digitalizáció erőltetett nyomulása – és benne a lakmuszpapírként működő turisztikai szektor – számtalan új problémát hoz folyamatosan a felszínre, amelyekre a gazdasági szereplőknek egyelőre nincsenek gyors válaszai. Tanulság, hogy egy országonként sok tízezer partnerrel dolgozó multicég nem engedheti meg magának, hogy hasonló krízis idején elérhetetlen legyen, és kommunikálni csak chatbotok, illetve mesterséges intelligenciával működő robotplatformok mentén legyen hajlandó. Tanulság, hogy egy turisztikai multicégnek hasonló helyzetekben nemcsak az érdemi kommunikációra, de a méltányosságra is nagyobb hangsúlyt kell fektetnie és nem bánhat a partnereivel a most tapasztalt módon. A Booking.com körüli botrány tehát megoldódni látszik, ami nyilván érdeke volt a multicégnek is, de – ami számunkra még fontosabb volt, hogy – komolyabb sérülésektől mentesen megoldódott vele a magyar kisvállalkozások helyzete is. A Fidesz-kormány ebben az esetben is a régi módszert alkalmazta csak: erőt fitogtatni, a felcsillanó piaci einstand lehetőségétől megrészegülve fenyegetni. Ez ugyanakkor kizárólag a Fidesz és a körülötte lévő gazdasági szereplők érdekét szolgálta, a megoldásét nem. Azt most is a csendes, háttérben végzett és kitartó egyeztető munka jelentette. Nos, ilyen a magyar érdekek valóban hatékony képviselete.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszázhuszadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a közös hazának.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő / az Esély Közösség alapítója
2023. augusztus 13.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István