Közzétéve: 2024.03.03.
Csöpög a brüsszeli csap
Újabb kétmilliárd eurónyi fejlesztési forrás válhat hamarosan elérhetővé Magyarország számára, az erről szóló brüsszeli döntést már hivatalosan is megerősítették. Ezzel a már tavaly decemberben feloldott 10,2 milliárd eurónyi kohéziós támogatás mellé most újabb részlet csepeg be a magyar kasszába. A hír örömteli, felszabadultan boldogok azonban egyelőre továbbra sem lehetünk.
Annak idején még ellenzéki EP-képviselő kollégáim között is volt olyan, aki folyosói pletykákra hagyatkozó bolondnak tartott, amikor azt mondtam: hamarosan szép lassan érkezni fognak az uniós pénzek, a magyar kormány ugyanis egyes elvárásokat – akadékoskodva és időt húzva, de – végül mégiscsak teljesít. Igazam lett. A tavaly évvégi forrásfeloldás például annak köszönhető, hogy Orbánék az igazságügyi reform kapcsán tett kitételeknek – vonakodva ugyan, de – eleget tettek, így a Magyarország számára a 2021-2027 közötti időszakra, a többéves pénzügyi keret részeként allokált kohéziós borítékból kiszabadítottak egy jelentősebb összeget. Tegyük hozzá a kevésbé jártas olvasóknak, hogy ez sem azonnali készpénz-utalást jelent Brüsszelből, hanem azt, hogy az Európai Bizottság a döntés értelmében hajlandóvá vált a tagállami forrásokból előfinanszírozott projektek számláit ebben a kalapban befogadni és utólag megtéríteni. Fontos, hogy minden egyes eurócent, ami a nekünk járó forrásokból végre elérhetővé válik, úgy kell a magyar gazdaságnak, mint egy falat kenyér; vagyis, örülni kell minden egyes cent felhasználhatóságának. Nem mehetünk el azonban amellett, hogy az Európai Bizottság hivatalos és nem hivatalos kommunikációja is azt egyértelműsíti: a nekünk járó források hátramaradó része kapcsán egyelőre nincs érdemi előrelépés, mégpedig leginkább a magyar kormány akadékoskodása miatt. Mindez azt is jelenti, hogy többek között a korrupció továbbra is fennálló, súlyos kockázata miatt a 2022. végén befagyasztott, három operatív programot felölelő 6,3 milliárd eurónyi összeghez továbbra sem férhet hozzá teljes egészében Magyarország. Ugyan egyelőre még csak március elejét írunk, de itt valós a kockázata annak, hogy ha a tárgyalások dinamikája nem gyorsul fel és nem vesz új lendületet, akkor bizony kifuthatunk az időből. A kondícionalitási eljárást létrehozó jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy amennyiben az adott tagállam a zárolásról szóló tanácsi rendelet meghozatalától számított (2022. december) két éven belül – ami jelen esetben a mostani esztendő vége – nem orvosolja a megállapított problémákat, akkor ezeket a forrásokat az adott tagállam végleg elveszíti. Hasonlóan szűkül a határidő a Helyreállítási Alap mintegy 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatása és a pénzügyi eszközből a kormány által némi huzavona után végül mégiscsak megigényelt 3,9 milliárd eurós kezdeményes hitelkeret esetében is. Annak, hogy ehhez a forráshoz végre hozzáférjünk szükséges, de nem elégséges feltétele a fentebb hivatkozott kondícionalitási eljárás lezárása. Ráadásul a Helyreállítási Alap (RRF) forrásainak felhasználására a jogszabályok szerint 2026 végéig van csak lehetőség, ami meglehetősen szűk időt hagy már csak számunkra egy ilyen jelentős mennyiségű forrástömeg lehívására és szabályszerű felhasználására. Ezzel kapcsolatban egyébként politikai szemtanúként több hivatalos forrásból is úgy értesültem, hogy – nem pusztán Magyarország esete miatt, de elsősorban miattunk – ezt a határidőt elképzelhető, hogy meg fogják hosszabbítani. Ha így lesz, legalább itt nyer(het)ünk valami időt.
Egyértelműen látszik, hogy az Európai Bizottság eddigi nyitottsága és kooperatív szándéka az európai választások közeledtével annyiban mindenképpen szűkül, hogy a teljes „magyar dosszié” lezárását a most hivatalban lévő Bizottság már nem fogja felvállalni, ráhagyja a júniusi választások után felálló új testületre. Addig néhány kisebb, de hasonlóan fontos, sok esetben szimbolikus értékkel is bíró ügyben számíthatunk csak megállapodásra (ilyen lehet az Erasmus-ügy) és bizonyos forrásrészletek további csöpögtetésére. A jelenlegi magyar kormány számára mindenképpen fontos példa kell legyen Lengyelország, ahol az illiberális erők bukása után hivatalba lépett Tusk-kabinet hamar rendezte sorait az Európai Unióval: visszaállította a bizalmat, megadta a szükséges garanciákat, például jelezte az Európai Ügyészséghez való csatlakozási szándékát. Az eredmény nem maradt el: az Európai Bizottság nemrég bejelentette, hogy beterjesztettek két javaslatot, amely gyakorlatilag hozzáférést biztosít Lengyelország számára a teljes, eddig befagyasztott uniós pénzügyi kereteihez. Azt ne tagadjuk el, hogy az új lengyel kormány irányába meglehetősen rugalmas volt az Európai Bizottság: míg Magyarország esetében nem feltétlenül elegendő a kért jogszabályokat csak egyszerűen meghozni, azok gyakorlati működését és hatásait is vizsgálják Brüsszelben a pozitív döntéshez, addig a lengyeleknek most úgy tűnik elég volt „csak” megfelelő vállalásokat tenni a folyamatban lévő változtatások kapcsán. Mielőtt a lebutító propaganda-droidok rácsapnak a homlokukra, hogy „na, ugye, megmondtuk, hogy kettős mérce van”; előbb gondolják végig, hogy a magyar kormány miért nem rendelkezik azzal a bizalmi kredittel, mint Varsó. Bizony, Orbánék tudatos és felelőtlen, hosszú távú aknamunkája vezetett odáig, hogy a Fidesz-kormánynak már azt sem hiszik el, amikor jó reggelt kíván. Ezért a többlet garancia és a biztosíték a magyar jogállamiságot érintő kérdésekben. De előttünk is nyitva áll a lehetőség, hogy javítsunk ezen a deficiten. Ha Orbánék számára tényleg Magyarország lenne az első, akkor például nem szuverenitási kérdést csinálnának az Európai Ügyészséghez való csatlakozásból, hanem nemzeti ügyet. De, hogy ne legyen nagy elvárásunk, elég lenne azt teljesíteniük, amit az utolsó, máig hatályos választási programjukban írtak. Az „Igen, Magyarország többre képes!” címet viselő vaskos dokumentumban ugyanis többek között ez olvasható: “a Fidesz támogatja (…) az Európai Ügyészség felállítását, hatáskörének bővítését az unió pénzügyeit sértő bűncselekményeken túl más súlyos, több tagállamot érintő bűncselekményekre is.” Egy próbát megérne.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszáznegyvenhetedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a közös hazának.
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő / az Esély Közösség alapítója
2024.03.03.