Félő, hogy a kormány elsumákolja a források feltételeként szabott társadalmi konzultációt

Közzétéve: 2023.05.10.

Az úgynevezett helyreállítási alap Magyarország számára rendelkezésre álló hitelkeretének mintegy kétharmadát akarja lehívni és felhasználni a kormányzat, ennek előkészítése azonban nem kellően transzparens és félő, hogy az Orbán-kormány ismét nem végzi el megfelelően a források, jelen esetben nagyságrendileg mintegy 3000 milliárd forint feltételeként szabott társadalmi konzultációt – erről Ujhelyi István EP-képviselő beszélt szerdai online sajtótájékoztatóján, Strasbourgban. A szociáldemokrata politikus a közösségi oldalán megosztott videóban rámutatott, hogy az uniós tagállamok szinte mindegyike lehívta már és részben fel is használta a rendelkezésére álló helyreállítási pénzeket, Magyarország azonban egyelőre a kormány hibájából még nem jutott hozzá egyetlen eurócenthez sem. Az Esély Közösség alapítója hangsúlyozta, hogy hazánknak járnak ezek a források, azonban miután a kormányzat nem teljesíti az EU által támasztott, úgynevezett jogállamisági szupermérföldköveket, vagyis – Ujhelyi István megfogalmazása szerint – az „orbáni maffia nem akarja visszaállítani a jogállamiságot”, ezért ezek a pénzek egyelőre nem elérhetőek.

Az EP-képviselő emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány szinte napra pontosan két évvel ezelőtt nyújtotta be a helyreállítási alapra vonatkozó nemzeti tervét, amelyet tavaly decemberben a Tanács el is fogadott, pénz azonban mégsem érkezett még. Ujhelyi arra is emlékeztetett, hogy a Fidesz 2021. áprilisában még azt mondta: Magyarországon „paradicsomi állapot uralkodik”, ezért nincs szükségünk a helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásai mellett a kedvezményes hitelkeretre, egy évvel később azonban bejelentették, hogy mégis élni fognak a lehetőséggel. A szociáldemokrata politikus példákat is hozott, hogy más uniós tagállamok már mennyit és miként használtak fel ezekből a pénzekből: Románia például többlakásos társasházak energiakorszerűsítésére, sürgősségi kórház felújítására, bölcsődék létesítésére vagy épp az Arad-Kolozsvár közötti vasúthálózat fejlesztésére fordította ezt a keretet, de Szlovákia is hasznosan nyúlt a pénzekhez, északi szomszédaink szintén többek között családi házak energetikai korszerűsítésére költöttek, míg például Spanyolországban csúcstechnológiás egészségügyi berendezéseket állítottak belőle szolgálatba.

Az EP-képviselő a tájékoztatón elmondta, hogy a helyreállítási alap hitelrészének felhasználását szigorú uniós előírások szabályozzák: előírják például, hogy az Európai Bizottságnak benyújtandó kormányzati tervezetet előzetesen egyeztetni kell a szakmai- és civilszervezetekkel, érdekképviseletekkel és szociális partnerekkel. Több szintű párbeszédet kell kialakítani a források tervezett elköltéséről, ennek a konzultációnak az összefoglalóját pedig csatolni kell az elfogadtatni kívánt kormányzati tervezethez. „Ez az uniós pénz nem a kormányé, hanem a magyar jövőé, mindenkinek joga van tehát beleszólni az elköltésébe. Egyelőre azonban nyoma sincs ennek a párbeszédnek, pedig a dokumentumok végső leadási határideje augusztus végével lejár. Az ifjúsági szervezetek képviselőivel való konzultációt pedig nem könnygázzal és rendőrsorfallal szokás végrehajtani” – tette hozzá Ujhelyi, aki többek között arra vár választ a kormánytól, hogy mikor teljesíti végre a források lehívásához szükséges feltételeket, milyen célok mentén és hogyan akarja felhasználni a helyreállítási alap hitelrészének forrásait és miként akarja teljesíteni a kötelező társadalmi párbeszéd előírásait.

Strasbourg/Budapest – 2023.05.10.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István