Iványi Gábor az Európai Hazafi Díj átadásán: „kiváltság az elesetteket szolgálni!”

Közzétéve: 2023.05.21.

Idén harmadik alkalommal adták át az Európai Hazafi Díjat, amelyet 2023-ban a közönség szavazatai alapján Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke érdemelt ki. Ezt a kitüntetést minden évben a május 9-i Európa Naphoz kapcsolódóan ítélik oda egy olyan megbecsült személynek, aki kiemelkedően sokat tesz a magyar és az európai értékek képviseletéért. A díjat 2019-ben Ujhelyi István EP-képviselő és Kocsis András Sándor képzőművész-könyvkiadó alapította, amikor közösen felavatták a Magyarországon egyelőre egyetlen, hazánk uniós tagságának emléket állító köztéri szobrot a kispesti Rusz-Bazsant parkban. Az Európai Hazafi Díj ennek a térplasztikának egy kisebb másolata, amely szintén Kocsis András Sándor alkotása. Az elismerést eddig Bródy János dalszerző-előadó művész és Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke vehette át. 

Az idei évben az Esély Közösség tagjai számos jelölést tettek az idei díjazottra, a három legtöbb ajánlást kapott személy közül végül online szavazáson választották ki, hogy ki kapja 2023-ban az elismerést. Az idei jelöltek Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének korábbi elnöke; Horgas Péter, a Civil Bázis Egyesület elnöke; valamint a beérkezett közel ötezer szavazat közül végül a legtöbbet begyűjtő Iványi Gábor voltak. A díjátadóra május 19-én került sor a kispesti Rusz-Bazsant parkban, az uniós tagságunkat ünneplő térplasztika szomszédságában.

Ujhelyi István EP-képviselő, az Esély Közösség alapítója az eseményen többek között azt mondta: oly korban élünk, amikor a propagandagépezet megpróbál szembeállítani minket az európai közösségünkkel, és nemcsak a hazug kormányzati propaganda, hanem annak megtévesztett követői is. Ujhelyi szerint semmivel sem lett jobb a helyzet, mint amikor négy évvel ezelőtt felavatták az uniós szobrot a kispesti parkban, hiszen – mint mondta – most is nap, mint nap meg kell küzdeni azért, hogy a propaganda ne magyarázza be a magyar társadalomnak azt a tévhitet, miszerint aki európai, az nem lehet hazafi is egyszerre. „Mindaz, amiről szól az Európai Hazafi Díj, azt az érzést és üzenetet akarja közvetíteni, hogy lehetünk úgy hazafiak, jó magyarok, szülők vagy éppen unokák, hogy közben az európaiságunkra is odafigyelünk, és értékként, nem pedig ellenségként kezeljük mindazt, ami Európában a súlyos, véres évszázadok után összekötötte, szövetségbe forrasztotta az európai népeket” – fogalmazott az EP-képviselő.

Gajda Péter, Kispest polgármestere az átadáson többek között azt emelte ki, hogy nem szabad és nem lehet az Európai Unióra kiüríthetetlen pénztárcaként tekinteni, hiszen ez egy közösség, ahova a magyarok hosszú évszázadok óta tartoznak, és ahonnan nem lehet bennünket kiszakítani, bárkinek is legyen ilyen szándéka. „Az Európai Unió egy olyan közösség, ami számunkra a békét jelenti! Bárki bármit mond, ha nem lennénk az Unió tagjai, akkor lehet, hogy ma egy olyan háború közepén találnánk magunkat, amit senki nem szeretne elképzelni! Az Európai Unió számunkra nem csak egy pénzforrás, nemcsak egy közösség, de a béke is” – fogalmazott Gajda Péter, hozzátéve: azért is örül, hogy a közönség Iványi Gábort választotta idén erre az elismerésre, mert „ő maga is a béke, a békesség szimbóluma”.

Kocsis András alkotóművész, a díj és térplasztika alkotója az eseményen mondott beszédében úgy fogalmazott: Iványi Gábor olyan, mint a fű Juhász Ferenc versidézetében, hiszen bármi is történjék vele, el nem törik, mindig kiegyenesedik és jöhet orkán vagy eső, ha levágják is újra nő. Kocsis András szerint a lelkész „szelíd energiáját” mindenki csodálja, az országban pedig mindenkinek illene fejet hajtania munkássága előtt, hiszen „amikor Gábor emberekkel foglalkozik, nem azt kérdezik meg a melegedőn, hogy kire szavazott, hanem, hogy éhes-e vagy fázik-e” – fogalmazott az alkotóművész.

A díját átadása után Iványi Gábor köszönőbeszédében felidézte a Kispesthez, valamint az ebben a kerületben alapított kis templomhoz fűződő emlékeit. „Ez az időszak előhozta belőlem, és megerősítette azt, hogy ha van értelme a lelkészi szolgálatnak, akkor ez a társadalmi lelkészkedés. Ebbe éppúgy beletartozik a szegények mindenféle bajának a felismerése, az ő támogatásuk és a hátrányos helyzetben lévő gyerekeké. Én nem vagyok híve annak, hogy az egyházak átvegyék a közoktatást, de annak igen, hogy ott, ahol egy tornacipő megvásárlása is gondot okoz vagy, ahol a gyerekek nem esznek meleg ételt csak az iskolában, vagy, ha éppen idősebbek hajléktalanokká lettek, hogy ebben a közegben egy ilyen praktikus hitvallással legyünk jelen” – fogalmazott, hozzátéve: álmában sem gondolta volna, hogy a vele még az állampárti időszakban történtek egyszer meg fognak ismétlődni és a „Fidesz fogja elvenni újra az egyházi státuszunkat”. Iványi ugyanakkor kijelentette: sok év tapasztalat van mögötte, így nem rendült meg és nem rendül meg most sem.

„Ezért a népért, melyet én szívből szeretek, ezt a feladatot elvállalni nem olyan nagy dolog, sőt, kitüntetésnek tekintem, hogy ezt a munkát végezhetem. Sőt azt is, hogy ennek időről-időre a kellemetlen oldalát is megtapasztalhattam, és így egy lehetek azokkal, akik az érdekeiket nehezebben tudják érvényesíteni, akiknek a szava ritkán ér el a parlamenti patkóba, és nagyon sokszor a döntés az ő fejük fölött, ellenükre és nem érdekükben történik. Örülök, hogy az ő szolgálatukra szegődhettem! Ez az én számomra nagy kiváltság! Nem erre készültem igazán, de nagyon jó, hogy ez így kezdődött ötven évvel ezelőtt! Hogy meddig folytatódik, nem tudom, de nagyon jó helyen, egy nagyon fontos, nagyon sok szép dolgot végző kerületben, egy nagyszerű, sokféle nyomorúsággal küzdő országban és Európának azon a szélén lehetek polgár – ameddig lehetséges ez -, ahol a dolgok soha nem egyértelműek, és olyan nehezen vállal mindenki felelősséget azért, ami ebben az országban akárcsak az elmúlt száz évben történt (…) Isten áldja Önöket” – zárta gondolatait Iványi Gábor az Európai Hazafi Díj átadásán.

Budapest – 2023.05.19.

(fotók: kispest.hu)

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István