Közel hatszoros volt a túljelentkezés Magyarországon az ingyenes vonatbérletekre

Közzétéve: 2023.05.11.

Ismét komoly sikert hozott az ingyenes európai vonatbérlet-program, a magyar fiataloknak járó jegyekre közel hatszoros volt a túljelentkezés – ismertette a legfrissebb adatokat Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, a DiscoverEU program egyik elindítója és mentora. Az idei első pályázati fordulóban – amelyet március közepén tartottak – összesen valamivel több, mint 35ezer jegyet osztottak szét a tizennyolc éves fiatalok között, ezekre a bérletekre közel 150ezer jelentkezést adtak be az európai pályázók.

Ujhelyi tájékoztatása szerint az uniós országokban a legtöbb jelentkező Németországban, Spanyolországban és Hollandiában volt, utóbbi esetében majd tízszeres volt a túljelentkezés. Magyarország is – a korábbi éveknek megfelelően – kiemelkedően teljesített az idei első körben: 4541 jelentkező volt a 775 bérletre; amely eredetileg csak 750 lett volna, de a magas pályázati szám miatt (Ujhelyi korábbi kapcsolódó javaslatának köszönhetően) végül felfelé módosítottak a kvótán. A DiscoverEU-program sikerét jelzi, hogy a 2018 nyara óta elmúlt időszakban kiírt pályázatokra eddig több mint egymillió fiatal adott be jelentkezést, közülük pedig több mint 248ezren jutottak hozzá az ingyen-bérletekhez. A következő pályázati fordulót a tervek szerint októberben indítják – tette hozzá a szociáldemokrata EP-képviselő.

A „FreeInterrail”-program eredeti koncepciója két fiatal német aktivistától származik, akik néhány évvel ezelőtt azzal az ötlettel álltak elő, hogy az EU minden európai fiatalt lepjen meg egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot először Ujhelyi István karolta fel, aki egészen a megvalósításig támogatta a projektet. A program sikerét szintén jól mutatja, hogy az elmúlt években számos elismerést is elnyert, például az Európai Nívó Díjat, de korábban Ujhelyit is az Év EP-képviselőjének jelölték a program megvalósításáért.

Budapest/Brüsszel – 2023.03.11.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István