Megpróbálta eltűntetni a Fidesz a számára kínos programjának nyomait – nem sikerült!

Közzétéve: 2023.12.01.

„Van egy fideszes dokumentum, amelynek nyomait Orbánék jól dokumentálható módon igyekeznek mindenhonnan eltűntetni, szerencsére nem teljes sikerrel. Ebben a fontos kötetben a mostani hatalom számára ugyanis kifejezetten kínos, a Fidesz teljes pálfordulását bizonyító vállalások szerepelnek. Azt hitték, hogy letagadhatják. Rosszul hitték, én szereztem egy utolsó példányt” – fogalmazott Ujhelyi István EP-képviselő a youtube-csatornájára feltöltött videójában. A „Politikai Szemtanú” címet viselő sorozat legújabb epizódjában a szociáldemokrata politikus arra a 2009-ben bemutatott EP-választási dokumentumra hivatkozott, amely jelenleg a Fidesz utolsó írásos, vagyis elvileg még hatályos programja.

Ujhelyi a videóban elmondta, hogy a korábban sok helyen már idézett, általa is többször hivatkozott teljes dokumentum nemrég még elérhető volt a Fidesz honlapján, nemrég azonban a pártközpont törölte; sőt, a bemutatóról szóló bejegyzésekben szereplő fotókat és videókat is nemrég elérhetetlenné tették. „Azt remélték, hogy ezután senki nem fogja elolvasni a teljes anyagot, de tévedtek” – tette hozzá a politikus, aki saját honlapjára feltöltötte a Fidesz által eltűntetni szándékozott programot, így újra bárki elolvashatja azokat a vállalásokat, amelyeket a jelenlegi kormánypárt még akkor megfogalmazott és amelyek most gyökeresen szembe mennek mindazzal, amit a Fidesz mond és gondol az Európai Unióról, vagy épp hazánk uniós tagságáról.

Az Esély Közösség alapítója a youtube-videóban úgy fogalmazott: végtelenül abszurd, de „elhivatott Európa-párti szociáldemokrataként” is úgy gondolja, hogy ha a Fidesz hatalomra kerülve azt képviselte és teljesítette volna, amit ebben a programban leírt, akkor „most egy jobb, európaibb Magyarországon élnénk. De, tette hozzá a politikus, kormányra kerülve nem ez tették, hanem pont az ellenkezőjét. Ujhelyi több szó szerinti idézetet is felolvasott a fideszes választási programból, többek között azt, amelyikben még egyértelműen kiállnak és támogatják az Európai Ügyészség felállítását, sőt, jogköreinek bővítését. Felidézte azt is, hogy az Európai Unió ellen most szabadságharcot folytató Fidesz nemrég még azt írta: „(…) jogkövető, hiteles tagállammá kell végre válnunk, törekvéseinket az Unió mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítanunk.” Ugyancsak érdekes az a rész, amelyben leszögezik, hogy a közös európai értékek és elvek érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. „Az Európai Uniót fel kell ruházni olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse” – fogalmaz a Fidesz eltüntetett programja, hozzátéve, hogy „ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” Ujhelyi a videóban bemutatta azt az „érvelő kártyát” is, amit annak idején a kopogtató Fidesz aktivisták kaptak segítségként és amelyen az EP-választáson való részvétel fontossága melletti érvek között az szerepel, hogy az Európai Parlament egy fontos intézmény, amelynek tagjain keresztül a magyar emberek közvetlen hatást tudnak gyakorolni az EU működésére. Ehhez képest – mutatott rá Ujhelyi István – most a Fidesz az EP súlytalanságáról és hasztalanságáról beszél; sőt, Orbán Viktor egyenesen már a felszámolására is javaslatot tett. „Röhej, szánalom, abszurditás” – foglalta össze videójában az EP-képviselő.

A hivatkozott dokumentumot az alábbi linkről lehet letölteni:  https://ujhelyi.eu/egyeb/a-fidesz-eltuntetett-ep-programja  

Budapest/Brüsszel – 2023.12.01.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István