Közzétéve: 2024.12.01.
Nehéz elvitatni a Fidesz-kormány és a mögötte működő agytröszt elmúlt évtizedes eredményességét a nyilvánosság manipulálása, célzott valósághajlítása és irányítása terén; elég csak egymás mellé tenni a kétharmados választási eredményeket és – függetlenül attól, hogy ez mennyiben képezi le egyébként a valós társadalmi támogatást és felhatalmazást – meg kell állapítanunk, hogy a rutinosan működő propaganda gépezet a NER saját érdekei mentén igenis hatékony. Persze most már azt is látjuk, hogy nem minden téren és nem is a végtelenségig. A teljes abszurditásba hajló belpolitikai közélet és a kormányzati nyilvánosság frusztrált-csapkodó hadjárata az egyre esélyesebbnek látszó ellenféllel szemben tűpontosan azt bizonyítja, hogy a tökéletesnek tartott gépezetekbe is kerülhetnek homokszemek, illetve, hogy az általuk kialakított, örökéletűnek hitt szabályokhoz és stílushoz is idővel bizony lehet alkalmazkodni.
Mindig is azt mondtam, hogy Orbán és a Fidesz kuruckodó kalandorsága csak addig működik hatékonyan, amíg az általuk kijátszani akart partnerek vagy ellenfelek továbbra is tartják magukat a szabályokhoz. Amíg fenntartható az egyenlőtlenség. A NER addig tud gólokat rúgni, amíg elnézik neki, hogy folyamatosan lesen van, hogy kézzel is gondolkodás nélkül hozzáérhet a labdához, amíg büntetlenül ránthatja le vagy épp vissza a vele szemben cselező másik játékost. A szabálytalankodó addig van előnyben, amíg az ellenfele tartja magát az előírásokhoz. Amint ő is rugalmasabban kezeli a szabályokat és immár neki is szabad kezezni, becsúszó-szerelni, lesről gólt vágni, akkor máris újra egyenlőek a feltételek és hipphopp elillan a kipcsak-kuruc finesz adta előny. Hogy egyetlen aktuális példát hozzak: amíg a NER eddigi kihívóját azzal darálták, hogy tutyimutyi, halkszavú és döntésképtelen, vagyis a potens és magabiztos hatalommal szemben egyértelműen alkalmatlan, addig az új vezéregyéniséget épp azzal próbálják (sikertelenül) karaktergyilkolni, hogy hangos, agresszív, öntörvényű, túlzottan potens. Vagyis, az eddigi trenírozás miatt éppen azt bizonygatják a személyiségjegyei kihangsúlyozásával, hogy alkalmas. Taps.
Nézzük messzebbről és máshonnan. Belegondolva, végtelenül vicces, hogy a NER azokat az embereket tartja elsőszámú ideológiai és üldözendő ellenségének, akik bizonytalanok az identitásukban, vagy esetleg meg akarják változtatni azt. Ehhez képest – erős, de találó párhuzammal élve – az Orbán-párt elmúlt évtizedekbeli története nem szólt másról, mint politikai nemváltóműtétekről: a kezdeti ultra-liberális rendszerváltó mozgalomból előbb keresztény-konzervatív polgári párt lettek, majd illiberális, szélsőjobboldali fake-nacionalista. Egy biztos, hogy amióta 2010-ben átvették a kormányzást, tudatosan és célzottan támadják az Európai Uniót – szuverenitásunkat felzabáló mumusként felfestve, amely ellen permanens szabadságharcot lehet és kell vívni. Politikai szemtanúként pontosan értem ebben a logikát és – ahogy mai írásom elején is utaltam rá – még az átmeneti eredményességét sem kívánom vitatni. Ha a Karmelita viszont szeretné megérteni, hogy miért esnek le egyre nagyobb vakolatdarabok a NER homlokzatáról, akkor érdemes lenne nemcsak a propaganda sikereit mérő rogáni statisztikákat lapozgatniuk.
A napokban jött ki az Eurobarometer legfrissebb kutatása, amely minden tagállam mellett Magyarország közérzetéről is érdemi adatokat közölt, többek között az ukrán háborúhoz való viszonyulást vizsgálva. Ezúttal azonban nem ezt – bár kétségtelenül ez utóbbi is érdekes -, hanem a nemzeti kormányba és az Európai Unióba vetett bizalom mértékét emelném ki, különösen tíz éves távlatban. A friss adatok szerint a magyarok Európai Unióba vetett bizalma eléri az 50 százalékot, a magyar kormánnyal szembeni arány viszont csak 41 százalék. Olcsó lenne azzal érvelni ellenzéki szociáldemokrata beállítottsággal, hogy: lám, a magyarok jobban bíznak az EU-ban, mint Orbánékban, de mégiscsak ez a helyzet. Ráadásul, ha visszakeressük az elmúlt tíz év adatait (én megtettem), akkor az látszik, hogy a menekültválság legsötétebb időszakában tapasztalt negatív kilengéstől eltekintve – ami egyébként furcsamód ugyanúgy negatívan érintette a magyar kormány megítélését is akkor – az európai közösség támogatottsága tulajdonképpen permanensen az ötven százalék körül mozog. A magyar kormány támogatottságában, pontosabban a kormányba vetett bizalom indexével kapcsolatban azonban nehéz nem észrevenni a folyamatos csökkenést. Hat évvel ezelőtt, a sokszínű ellenzék sokszínű indulása után narancsszínű kétharmadot hozó választás idején ugrott utoljára magasra a NER-kormány bizalmi indexe (48 százalék), de azóta évről évre morzsolódik ez az arány és még a 2022-es választási eredmény sem lökte vissza a „magasba”. Sőt, minél jobban csúcsra járatja a Fidesz az európai közösség elleni hadjáratot, annál jobban csökken ez a bizalmi index, miközben az Unióval szemben bizalom ilyen mértékben nem csökken. Sőt, tavaly három százalékponttal még nőtt is, így volt miből veszíteni idénre egyet.
Nem állítom, hogy a Fidesz elmúlt évtizedes, tudatos aknamunkája az Európai Unióval szemben ne lett volna eredményes. Sőt, a korrekt elemzés jegyében hozzáteszem: azt sem állítom, hogy bizonyos kritikái az Unió működésével kapcsolatban ne lettek volna egyébként jogosak; az arra adott válaszok tartalma és stílusa már másik kérdés. Azt azonban biztosan látom, hogy a NER nemcsak az ország és a nemzet egésze, de tulajdonképpen saját politikai érdeke mentén is hibás stratégiát követ – utóbbi kevésbé zavar -, amikor az európai közösséget jelöli meg elsőszámú ellenségnek. A magyar emberek döntő többsége ugyanis nem vak és nem hülye. Pontosan érzi, hogy a számtalan hibát mutató Európai Unió még mindig biztosabb és biztonságosabb jövőt, prosperitást jelent, mint a visszás politikai kalandokba kezdett, tizenöt évnyi korlátlan lehetőséggel bíró – és azzal láthatóan inkább visszaélő –, a társadalom egészét érintő gazdasági és szociális előrelépést egyébként valójában felmutatni nem képes jelenlegi kormány. A végén pedig ez utóbbi fog számítani. Nem az, hogy mi marad a plakátokon, hanem, hogy mi marad hóvégén a pénztárcákban.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszáznyolcvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2024.12.01.