Önkéntes segítő munkával ünnepelte május elsejét az Esély Közösség

Közzétéve: 2023.05.01.

Nem a hagyományos módon, de a hagyományteremtés szándékával vállalt önkéntes segítő munkát az Ujhelyi István EP-képviselő által alapított Esély Közösség május elsején. A szociáldemokrata közéleti hálózat számos tagja és szimpatizánsa az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület budapesti hajléktalanszállóján gyűlt össze, ahol ebédet főztek a bentlakóknak, kitakarították a szálló több helyiségét, de a menedékhelyet vezető lelkész kérésére felújították, lefestették az épület nagyméretű vaskapuját is. A jótékony akción aktívan részt vett többek között Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter is. 

Ujhelyi István európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott: az általa alapított Esély Közösség egyik legfontosabb üzenete az egymás iránti szolidaritás, ezért akarták “segítő munkával ünnepelni a munka ünnepét”. A szociáldemokrata politikus hangsúlyozta, hogy a felújítási munkákhoz szükséges eszközök, illetve a több mint száz adag étel költségeit az Esély Közösség adomány-számlájára érkezett civil adakozásból fedezték. “Jelenkorunk egyik legmérgezőbb problémája, hogy egyre kevésbé figyelünk egymásra; sajnos, ez a fajta közöny és érzéketlenség, a szolidaritás egyre minimálisabb megléte még inkább jellemző közös hazánkra. Az Esély Körök célja és feladata, hogy hallassák a helyi közösségek hangját a közéletben, felkarolják a legkisebb ügyeket is a településeken és az Esély Közösség hálózatának segítségével megoldásokat keressenek a felmerülő problémákra” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve, hogy mára több mint húszezer szimpatizáns regisztrált a különböző platformjaikon és nincs olyan megye, ahol ne lenne többtucat helyi Esély-aktivista. Az EP-képviselő megerősítette, hogy az Esély Közösség nem alakul párttá, de aktív segítő, jelölő szerepet fognak vállalni a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választáson; a következő hónapokban egymás után fogják bemutatni azokat a személyeket, akiket az általuk képviselt szociáldemokrata értékrend alapján alkalmasnak tartanak arra, hogy önkormányzati vezető, vagy EP-képviselő legyen. 

Budapest – 2023.05.01. 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István