Közzétéve: 2023.10.13.
Bizonyosan nem én vagyok az egyetlen a korosztályomból, akinek még mindig összerándul a gyomra és óhatatlanul is egyenesebben ül a volánnál – talán még a rádiót is kicsit lejjebb halkítja -, amikor autóval a magyar határhoz ér és átkelésre jelentkezik. Pedig nem holmi bűnöző vagyok, hanem egy egyszerű átutazó, mégis a rendszerváltás előtt időszak régi, furcsán frusztráló reflexei még így is gyakran működnek. Számomra az Európai Unióhoz való csatlakozásunk és az európai közösséghez való tartozásunk a magyar történelem egyik legfontosabb mozzanata, amely számos elődünk véres-verejtékes küzdelmét, sokszor értelmetlennek tűnő önfeláldozását teszi végül igazolhatóvá és értelmessé. Aki a mai Európai Uniót gyengíti vagy tudatosan szétzilálja, az valójában mindennel szembe megy, amiért a magyarok korábban nem egyszer az életüket adták. Számomra az európai közösséghez való tartozás egyik legértékesebb hozadéka kétségtelenül a korábban vasfüggönyként ránk nehezedő határok szimbolikussá válása, a nemzeteink közötti vicsorgó korlátok lebontása. A schengeni rendszer nyújtotta határmentesség a gyermekeim számára már automatikus adottság: nekik egy határátlépés csak néhány perc mobilnélküliség, amíg a telefon megtalálja az új hálózatot, de nekünk még mindig sokszor megszokhatatlan ajándék. És igen, a magukat mélymagyar nemzetmentőnek valló tudatlanok, akik az Európai Unióban valamiféle legyőzendő, magyarellenes szörnyeteget látnak – mert azt láttatják velük -, azok épp azt nem értik meg, hogy Trianon valójában fájó sebeire nem egy, az autó csomagtartójára kirakott Nagy-Magyarország matrica a ragtapasz, hanem épp a határok nélküli európai közösség. Egy határok, kerítések és falak nélküli egységes és erős Európa épp, hogy részben felülírja a trianoni békediktátum erőszakos elcsatolásait és áttételesen újraegyesíti a magyarságot az Unióban. Sajnos, ez a fajta szabad és határmentes átjárhatóság most egyre inkább ködbe vész, miután a tagállamok egyre-másra állítják vissza a különböző szintű határellenőrzéseket, s ennek nemcsak az európai közösség működésére, de a magyarok számára is káros hatásai lehetnek.
Európaiként és hazafiként határozott meggyőződésem, hogy egy működő, belső határok nélküli schengeni rendszer a lehető legjobb dolog, ami velünk történhet. Ezért is támogattam teljes mellszélességgel Románia és Bulgária csatlakozását is ehhez a rendszerhez, és ezért is állok értetlenül és teljesen megdöbbenve ennek ellehetetlenítése előtt. Mert most már nyugodtan kimondhatjuk, hogy a schengeni egyezmény lényegében nem működik, mára elvesztette eredeti értelmét és amerre jelenleg tartanak a politikai folyamatok, ez egyre inkább igaz lesz. Szlovákia a napokban hosszabbította meg döntését a Magyarországgal közös határszakaszain érvényben lévő ellenőrzésekről, a cseheknél és lengyeleknél épp most pénteken jár le az eddig hatályos rendelkezés, amely hasonló intézkedéseket vezetett be a szlovák határon (meglepő lenne, ha nem hosszabbítanának ők is), de ugyanígy folyamatos és változó intenzitású ellenőrzések vannak a német-osztrák, az osztrák-magyar, a francia vagy épp a svéd határvonalon is. A schengeni rendszerhez tartozó tagállamok közötti újbóli határellenőrzések visszaállításához vagy „kivételes körülmények” kellenek, vagy valamilyen rendkívül súlyos fenyegetés, amelyre azonnal reagálni kell; utóbbira példa a 2015-ös franciaországi terrortámadások, ahol a bűnüldöző szervek hajtóvadászata miatt volt elsősorban szükség újbóli és teljes ellenőrzésre. A belső határkontroll ilyen esetben történő visszaállításához nem szükséges a Tanács jóváhagyása, a „kivételes körülmények fennállása” esetén viszont már igen. Hogy érzékeljük miről is van szó: a schengeni térség nagyjából négymillió négyzetkilométert és huszonhét országot (23 uniós tagállam mellett Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) foglal magában. A hivatalos adatok szerint naponta mintegy 3,5 millió ember lépi át a belső határokat munka vagy tanulás céljából, esetleg belső turizmus miatt, de azok száma is meghaladja az 1,7 milliót, akik egy adott schengeni országban élnek, de egy másikban dolgoznak, így folyamatosan ingáznak.
Az európai határnélküliség legnagyobb előnye egyben a legnagyobb hátránya is: azok a nem uniós állampolgárok, akik valamiért és valahogy átlépik az uniós határt, szintén anélkül utazhatnak a tagállamok között, hogy határellenőrzésen kellene átesniük. Jótékonyan elfelejtettük már, de ugye éppen ezért volt különösen problémás a magyar kormány által sokáig működtetett – és a program mögött megbújt offshore-cégeknek köszönhetően sokaknak bizony busás gazdagságot hozó – letelepedési kötvényprogram, amivel minimum zavaros hátterű figurák is uniós papírokhoz és így szabad mozgáshoz jutottak. Kevesen beszélnek már róla, de a nyilvános információk szerint magyar letelepedési kötvénnyel szerzett magyar EU-s papírokat többek között például az orosz kormányzat külföldi hírszerzéséért felelős vezetőjének fia és annak családja. Ami önmagában érdekes, de az ukrán agresszió óta még inkább figyelemre méltó. (Csak részben tartozik ehhez, de ettől még fontos és jelzi a magyar kormány hozzáállását a kérdésben: az Egyesült Államok augusztus elején épp azért szigorította meg a magyar állampolgárok beutaztatására vonatkozó szabályokat, mert hiába jelezték a magyar kormánynak többször is, hogy 2011 és 2020 között úgy adtak magyar, vagyis uniós állampolgárságot mintegy egymillió embernek – főként a szomszédos államokban élő magyar nemzetiségűeknek –, hogy „megfelelő biztonsági intézkedéseket tettek volna a személyazonosságuk ellenőrzésére”) Azt se felejtsük el a schengeni rendszer törékenysége és az azt kihasználó politikai szándékok kapcsán, amikor a menekültválság tetőfokán a magyar kormány gondolkodás és bármiféle érdemi ellenőrzés nélkül tömegeket buszoztatott át a szerb határtól és „lökte át” jószerivel szerencsétlen menekülteket Ausztriába, mondván: „innentől legyen az ő gondjuk”. Nyilvánvalóan azt sem felejti el az osztrák állami vezetés, hogy a magyar kormány sokszáz bűnöző embercsempészt engedett nemrég szabadon, akik közül sokan vélhetően a schengeni határnélküliséget kihasználva Nyugatra indultak, elsőként Ausztria felé. (Az osztrák-magyar határon való ellenőrzések visszaállítása részben emiatt történt) Nem tudjuk persze, hogy hányan és miként indultak, illetve indulnak Nyugat felé a szabadon engedett bűnözők közül, mert a magyar kormánynak vállaltan fogalma sincs arról, hogy a kiengedett embercsempészek mit csinálnak miután kilépnek a börtönajtón. Lehet, hogy azóta újra szervezik az illegális menekültek szállítását Szerbia felől; ennyit a Fidesz-kormány ádáz harcáról a menekültáradattal szemben.
A Fidesz 2009-ben, amikor az utolsó, máig hatályos európai programját a választók asztalára tette, még azt írta: támogatják a közös határőrizeti rendszer kiépítését, azóta mégis ahol csak érik, folyamatosan ütik az Európai Unió határvédelmi ügynökségét, vagyis a Frontexet. Ennek az egyébként varsói székhelyű intézménynek (a Fidesz élesen kritizálta anno a szocialista kormányt, amiért nem sikerült Budapestre hoznia a központot) a feladata a határellenőrzés a schengeni térségben, együttműködve a tagállami hatóságokkal. „Szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt nem védett meg, mi meg több száz kilométert. Semmi szükség, hogy ők védjék helyettünk a határt, nem is beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről” – ezt például Orbán Viktor mondta két évvel ezelőtt, teljesen szembe menve minden korábbi, ezzel kapcsolatos fideszes állásponttal. De, ilyet már számtalan esetben láttunk, semmi meglepetés. Ami a schengeni határok működésképtelenségét illeti, valójában arról van szó, hogy azért kell visszaállítani helyenként az ellenőrzést, mert a tagállamok már nem bíznak egymásban. Mert nincs meg az egység, nincs meg a hibamentes együttműködés. Amikor baksisért vehető aranyvízumokkal jönnek-mennek rosszarcú figurák a schengeni zónán belül, vagy amikor egy tagállami kormány világosan és egyértelműen politikai célokra használja fel a migrációt és fuvaroztat menekültek hol egyik, hol másik határra (egyes szakértői elemzések szerint a szlovák-magyar határon nem véletlenül épp most bukkantak fel nagyobb számú menekült csoportok; hiszen Orbán újdonsült jóbarátjának, a szlovák választáson nyertes Fico menekültellenes kampányához épp hasznosak voltak kirakatnak), akkor vége a bizalomnak. Csak halkan teszem hozzá, hogy a migrációval politizálni, azzal zsarolni leginkább olyan politikai játékosok szoktak, mint Putyin, Erdogan, vagy Lukasenka.
Az, hogy egyre több helyen állítanak vissza ilyen vagy olyan határellenőrzést az európai tagállamok, komoly működési zavar az Unió történetében. Nem megoldhatatlan és végzetes, de egyértelmű tünet, amit kezelni kell. A nehézség azonban abban áll, hogy ehhez mélyebb integrációra és hatékonyabb együttműködésre lenne szükség, ami néhány jól körülírható illiberális kalandor hatalmi játszmájába viszont nem passzol. Schengen vívmánya olyan érték, amelyet minden eszközzel meg kell tudni őrizni, sőt fejleszteni és bővíteni. Ezzel nem azt mondom, hogy a biztonsági kérdések másodlagosak a szabad, illetve szabadabb mozgás immár biztosított jogához képest, hanem azt állítom: ha nemcsak szavakban, de tettekben is van európai együttműködés, akkor a schengeni egyezmény eredeti céljai maradéktalanul fenntarthatóak. Ehhez az Európai Uniónak nagyobb megértéssel, rugalmassággal és figyelemmel kell viszonyulnia a tagállamok sajátos körülményeihez, a magyar kormánynak pedig nem akadályoznia kellene a közös megoldásokat, hanem elősegítenie azt. Elsőként már az is elég lenne, ha Orbánék azonnal felhagynának az európai közösség szétverését szolgáló, láthatóan geopolitikai játszmák eszközeként használt szerepével.
Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő, „Politikai Szemtanú”
az Esély Közösség alapítója
Az írás az Index.hu oldalon jelent meg 2023.10.13.-án