Ujhelyi az uniós helyreállítási alap hitelrészének felhasználásáról kérdezi a kormányt

Közzétéve: 2023.02.25.

Több nyilatkozatában is jelezte már a kormány, hogy korábbi kijelentéseivel ellentétben mégiscsak le kívánja hívni az úgynevezett helyreállítási alap hitelrészét is, azt azonban továbbra sem tudni, hogy mekkora összeget akar ebből felhasználni és milyen célokra; ezekről ráadásul kötelező széleskörű konzultációt folytatnia a kormánynak, mielőtt benyújtja a részletes tervet – erről Ujhelyi István EP-képviselő beszélt szombati online sajtótájékoztatóján.

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának tagja rámutatott, hogy Magyarország jelenleg roppant nehéz költségvetési helyzetben van többek között a kormány elhibázott gazdaságpolitikája és az ebből következő magas infláció miatt. Ujhelyi hozzátette, hogy az Európai Unió által létrehozott úgynevezett helyreállítási alap visszatérítendő és vissza nem térítendő forrásait egyelőre egyedül Magyarország nem tudta lehívni a jogállamisági problémák és az állami szintű korrupció miatt. A politikus emlékeztetett, hogy a hazánknak járó 2300 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást egyelőre blokkolja az Európai Bizottság, de elmondása szerint ugyanerre a sorsra juthat a 3400 milliárd forintnyi hitelrész is, ha a kormány nem állítja helyre a jogállamiságot és nem a szabályoknak megfelelően igyekszik lehívni ezeket az összegeket.

Ujhelyi István felidézte, hogy 2021 tavaszán Orbán Viktor még „dölyfösen” úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány nem kér a helyreállítási alap hitelrészéből, mert Magyarországon „paradicsomi állapotok vannak”, egy évvel később azonban mégis jelezték, hogy igényt tartanának rá. A szociáldemokrata politikus rámutatott, hogy a Magyar Közlönyben legutóbb megjelent határozat szerint Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és helyettese, Lantos Csaba feladata letárgyalni ennek a hitelcsomagnak a lehívását, vagyis a folyamat ezzel elindult. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy ezt a 3400 milliárd forintos hitelkeretet ugyanúgy célzott módon lehet csak felhasználni, például zöld-, vagyis megújuló energiákra való átállás támogatásra, digitális transzformációra, versenyképesség-termelékenység erősítésére, szociális célokra, vagy például az egészségügyi rendszer ellenállóképességének növelésére. Az EP-képviselő a lejáró határidőkkel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet: a kormánynak a napokban kell hivatalosan jeleznie, hogy kérik-e a helyreállítási hitelrészt, a részletes felhasználási tervet és igényt pedig augusztus végéig kell letenni a brüsszeli asztalra.

Ujhelyi figyelmeztetett, hogy a hatályos jogszabályok értelmében – amelynek betartása épp a jogállamisági vizsgálat idején különösen fontos – kötelező társadalmi konzultációt tartani a kormányzati javaslatról, többek között az önkormányzatokkal, szakszervezetekkel és civilszervezetekkel. Erről a kormánynak kötelessége egy összefoglaló jelentést is csatolni az Európai Bizottságnak, ha ez elmarad és az érintettek nem kapnak megfelelő tájékoztatást és beleszólási lehetőséget, akkor nem fogjuk megkapni a helyreállítási alap hitelrészét sem. „Az Európai Unió elvárása egy olyan nemzeti terv, amely befektetés a jövőbe és – ha tetszik ez a hatalomnak, ha nem – amely túlnyúlik az Orbán-rendszeren is” – tette hozzá az Esély Közösség alapítója az online tájékoztatón. Ujhelyi felszólította a kormányt, hogy adjon érdemi tájékoztatást a hitelkeret felhasználásával kapcsolatos terveiről és arról, hogy miként akar erről valós társadalmi konzultációt folytatni.

A sajtótájékoztató videófelvétele az alábbi linken található meg: https://bit.ly/3xTHPSU

Budapest/Brüsszel – 2023.02.25.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István