A brit Munkáspárt vezetőivel tárgyalt Londonban Molnár Gyula és Ujhelyi István

Közzétéve: 2017.02.24.

mgyuiA brit Munkáspárt vezetőivel tárgyalt Londonban Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Ujhelyi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője.

A szocialista politikusok az EP egyik pártcsoportja, az Európai Szocialisták Pártja (PES) vezetői értekezletén vettek részt, emellett találkoztak Londonban dolgozó magyarokkal is. Molnár Gyula tárgyalt Jeremy Corbynnal, a Munkáspárt vezetőjével is, akit meghívott az MSZP tavaszi kongresszusára. Corbyn a meghívást elfogadta. Corbyn az MSZP elnökével tartott megbeszélésen elmondta: a Munkáspárt álláspontja szerint a brit EU-tagságról tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – tavalyi népszavazás eredményét tiszteletben kell tartani. Jeremy Corbyn szerint a Labour álláspontja ebben a helyzetben az, hogy a lehető legjobb megoldást kell elérni Nagy-Britannia számára a kilépési tárgyalásokon. Ujhelyi István pénteken az MTI-nek elmondta: a londoni PES-tanácskozás fő napirendi pontja is a Brexit volt, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból. Ujhelyi István szerint jól érzékelhető volt a Brexit okozta „megrázkódtatás”, és az az álláspont, hogy a brit jobboldal és a szélsőjobboldal éveken keresztül „demagóg, populista kampányt” folytatott, amely sokakat megtévesztett.
Az MSZP EP-képviselője tárgyalt Iain McNicollal, a Munkáspárt főtitkárával – a Labour legmagasabb rangú adminisztratív és stratégiai vezetőjével -, akivel ismertette az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László „Új esély” néven felvázolt programját. Egyeztettek arról is, hogy a két párt milyen szakértői együttműködést folytathat a következő egy évben, az MSZP választási felkészülésében. Ujhelyi István a Nagy-Britanniában élő, elsősorban az egészségügyben dolgozó magyarokkal tartott találkozójukról elmondta: bizonytalanságot, sőt félelmeket is tapasztaltak a magyarok körében a Brexit utáni kilátásokkal kapcsolatban, ugyanakkor többségük „el nem tudja képzelni azt sem, hogy a mai körülmények között hazatérjen”. Elhangzott a találkozó résztvevői részéről az is, hogy a tavalyi Brexit-népszavazás után fizetésük „egyik napról a másikra 15 százalékkal kevesebbet ért” a font gyengülése miatt, és teljesen kiszámíthatatlanná vált számukra az is, hogy mire számíthatnak a brit társadalom és a brit politikai részéről. A szocialista EP-képviselő szerint félelmet kelt a Nagy-Britanniában élő magyarokban „a stabilitás hiánya itt is és otthon is”.

MTI 2017. február 24.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István