A népszavazási kampány kiviheti az országot az EU-ból

Közzétéve: 2016.08.01.

sdfAz MSZP továbbra is az októberi kvótareferendumtól történő távolmaradásra kéri a választókat. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és EP-képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Fidesz egy olyan „hazug népszavazási kampányt” folytat, amely „megtéveszti az országot és kiviheti az Európai Unióból”.
A kormányzat és a hatalom szervei „hazudnak, csalnak”, aminek csak azzal lehet véget vetni, ha a választópolgárok elutasítják a „hazug, csaló politikai magatartást” – mondta, majd aláhúzta, az MSZP ezért biztat mindenkit arra, hogy maradjon távol az októberi referendumtól.
Kiemelte, a magyar választási rendszer alkotmányellenes, mivel nem érvényesíti az egyenlő választójogot. Miközben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes „azzal kampányol, hogy mást már 800 ezer főt is meghaladja az általuk beszervezett kettős állampolgárok száma a határon túl”, addig több mint 600 ezer külföldön élő magyar állampolgár csak személyesen, a külképviseleteken adhatja le voksát, ami akár több tízezer forintos költséggel is járhat számukra – fejtette ki.
Ujhelyi István ezt alátámasztandó megjegyezte, a legutóbbi országgyűlési választáson az „ellenőrizetlen, furcsa körülmények között” levélben szavazók 95 százaléka a Fideszre szavazott, miközben a külföldön dolgozók töredéke, néhány tízezer tudott csak élni választási jogával.
A szocialista politikus közölte továbbá, néhány hete levélben jelezte alkotmányossági, jogi kételyeit Patyi Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének, aki szerinte „pökhendi, olyan igazi fideszes stílusú levélben” azt válaszolta, hogy nem lát kivetnivalót a lebonyolításban.
Ujhelyi István hangsúlyozta, sem az NVB-t- sem annak irodáját nem tartják a választások tisztaságát megfelelően felügyelő szervezetnek. Indokként említette a „néhány hónappal korábbi kopaszokkal kapcsolatos balhét”, valamint azt, hogy szerinte az iroda „elcsalta” az MSZP állami termőföldekkel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.

MTI – 2016.08.01.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István