EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (175.)

Közzétéve: 2018.01.21.

orrA Fidesznek papírja van arról, hogy hazudik

Hölgyeim és Uraim, Önöket hosszú ideje hülyének nézik. Jobb, ha tudják, hogy a Fidesz vezetői és európai parlamenti képviselői szemérmetlenül hazudnak Önöknek. És erről papírjuk is van, amit persze igyekeznek eldugni a nyilvánosság elől.
A Fidesz régóta nem készít konkrét és számon kérhető választási programot, mert jó ideje csak a szemfényvesztésben és a gátlástalan propagandában hisznek. Sajátos, hogy a legutóbbi, még mindig hatályos európai parlamenti vállalásaik között olyan kitételek szerepelnek, amelyért manapság minimum narancsos pártfegyelmi, a NER-lovagok elitklubjából való kitagadás vagy egy “hazaáruló”, esetleg “sorosbérenc” felirat kötelező viselése jár. Miközben a Fidesz most közpénzből uszít az Európai Unió ellen, mondván a “mocskos Brüsszel” támadja a nemzetállami függetlenséget, addig a gránitszilárdságú Fidesz-program még arról írt, hogy “Európa polgárainak jólétét és biztonságát a nemzetállami keretek már nem garantálják kielégítően. Ezért van szükség az uniós intézmények hatáskörének megerősítésére, de szigorúan csak azokon a területeken, ahol a közös cselekvés hatékonyabb, mint a nemzeti vagy nemzeti szint alatti fellépés.” Sőt, miközben a Fidesz jelenlegi – ezek szerint nem épp gránitszilárdságú gerinccel rendelkező – vezetői elutasítják a mélyebb európai integráció minden lehetséges elemét az Európai Ügyészségtől a közös valuta, vagyis az euró mielőbbi bevezetéséig, addig a hatályos programjuk szerint (amit a fideszes EP-képviselők elméletileg sorvezetőként kellene, hogy használjanak) arról írnak, hogy “mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország minél hamarabb az euró-övezet tagja lehessen, valamint a jövőben is törekedni kell – természetesen érdekeinknek megfelelően – a minél teljesebb körű együttműködésre.” Hozzáteszik, hogy “az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti konvergencia-kritériumokat nem vitatni, hanem teljesíteni kell.”
Miközben tehát az Európai Unió épp szorosabb együttműködést alakít ki az euró-zóna mentén és Magyarország csak úgy maradhat az európai fősodorban, ha mielőbb bevezeti a közös valutát és csatlakozik a mélyebb kooperációhoz, aközben a Fidesz (bár papírra vetett vállalásaiban egyetért ezzel) minden eszközzel gáncsolja és késlelteti a folyamatokat. Az Unió soros elnökségét adó bolgárok már jelezték: mielőbb eurót akarnak. A románok jelezték: mindent megtesznek, hogy az euró-zóna részei legyenek. A szlovákok jelezték, hogy euróval fizető tagállamként az európai haladás részesei akarnak lenni, nem pedig az illiberális periféria csövesei.
Hölgyeim és Uraim, a Fidesz azt írta európai választási programjában, hogy „Magyarország többre képes”. Köpönyegforgatásuk és közpénz-bulémiájuk bizonyítja, hogy ők viszont mindenre képesek. Pontosan tudják, hogy mi garantálná Magyarország biztonságát, gyarapodását és fejlődését, de inkább elhazudják és megtagadják még egy föld szántóért, még egy lenyúlható közbeszerzésért, egy úri-módi helikopterezésért, egy újabb júdás-petákért.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhetvenötödik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2018. január 21.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István