EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (207.)

Közzétéve: 2018.09.02.

reggeli-e1496930914803-1024x568Az egészségünkkel fizetjük meg Orbán hatalmon maradását

Nemzetbiztonsági kockázatnak neveztem két évvel ezelőtt a magyar egészségügy helyzetét egy akkori nyílt levelemben. Rámutattam, hogy az eszközhiány mellett az egészségügyi dolgozók kivándorlása is határponthoz érkezett: csak a Fidesz kormányra kerülésének első négy évében tízezer egészségügyi dolgozó és ötezer orvos döntött a kivándorlás mellett, számuk pedig azóta csak tovább nőtt. A Fidesz-kormány azonban az elmúlt két évben sem lépett valójában semmit, pénz és figyelem továbbra is csak futballra és uszító propagandára jut érdemben. A valóság pedig ijesztőbb, mint valaha.
Hiteles szakmai kimutatások szerint Magyarországon az uniós átlagnál öt évvel rövidebb a várható átlagélettartam, a magyar életkilátások csak a románt előzik meg a régióban. A Fidesz kormányzása alatt a huszonegy napon belül elérhető rákterápiák és a hét napnál hamarabb hozzáférhető CT-vizsgálatok száma elképesztő módon lecsökkent, ezzel szemben kiugróan megnőtt a rák-, a szívinfarktus- és a stroke okozta halálok száma, vagy épp a kórházi fertőzések aránya. Az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index alapján Magyarország sereghajtó az unióban, mindössze öt helyen rosszabb a helyzet Európában, mint nálunk. A magyar egészségügyi ellátórendszer tragikusan alulfinanszírozott: az egy főre jutó egészségügyi költés az uniós átlag felét is alig éri el. És, ami a legbeszédesebb és legborzasztóbb: egy korábbi kimutatás szerint a Magyarországon adott évben bekövetkezett halálozások 14 százaléka elkerülhető lett volna időben megkapott orvosi ellátással, további 12 százalékuk pedig hatásosabb beavatkozással. Itt tartunk tehát.
Miközben a kormánypártok plakátkampányokra, focistadionokra, fűthető gyepre, várba költöztetett minisztériumokra költenek, a magyar emberek élete konkrét veszélyben van az egészségügy állapota miatt. A magyar emberek az egészségükkel fizetnek a Fidesz hatalmon maradásáért. Papolhatnak a kormánypártiak családról és nemzetről, ha közben az ország több pontján évek óta nincs körzeti- és gyermekorvos, ha egyes kórházakban hosszú órákat kell várni a sürgősségi ellátásra, ha már az orvosok is az ellátás összeomlására figyelmeztetik a döntéshozókat, ha ágyipoloskákról, patkányokról, plafonról leeső rágcsálókról adnak hírt a betegek. A Fidesz-kormány súlyos milliárdokat költ arra, hogy propaganda szinten „megállítsa Brüsszelt”, miközben az egészségügy működtetése – amelyben érezhetően rosszul teljesítünk – teljes nemzeti hatáskörben van. Vagyis mindaz, amit Önök a magyar betegellátásban tapasztalnak, kizárólag a magyar kormány felelőssége. Pont. Aki európai egészségügyet akar, annak változtatnia kell: elsőként a kormányon.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
2018. szeptember 2.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István