EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (304.)

Közzétéve: 2021.06.27.

 

kultOrbán bukása sok fideszesnek is megváltás lesz

Őszintén mondom, hogy nincs annál szánalmasabb, amikor a fideszes politikusok próbálják menteni a menthetetlent a jogállamiság kérdésében. Ott kezdődik a történet, hogy a Fidesz máig hatályos – még ellenzékben írt – európai programja („Igen, Magyarország többre képes!” címmel) még a nemzeti szuverenitást is csorbító felhatalmazást követelt az Európai Unió intézményei számára, csak azért, hogy a tagállami kormányokat az európai értékek betartására tudják szorítani. Most, aki akár csak ehhez hasonló javaslatot is tesz, máris verbálisan lámpavasra akarják húzni és nyakába „hazaáruló” táblát akasztanának. Aztán következett a Sargentini-jelentés, amely az Orbán-kormány bűneit vette sorba és amelynek megállapításait az európai választópolgárok által megválasztott Európai Parlament – korábbi példa nélküli módon – több mint kétharmados többséggel el is fogadott. A NER és kiszolgáló személyzete persze higgadt, érvelő és kulturált vitára nem volt képes, helyette a jelentéstevőt támadta emberi és női mivoltában. Mert az olyan bátor és férfias. (A gyengébbek kedvéért: ez utóbbi irónia!) Ezt követően a Fidesz miniszterelnöke az Országgyűlés kormánypárti többségével megszavaztatott egy határozatot, amely feltételekhez kötötte kormányfői jóváhagyását az EU következő hétéves költségvetéséhez. Többek között a Sargentini-jelentéssel elindított 7-es cikkelyes eljárás tavaly évvégéig történő lezárását és az uniós források jogállamisági feltételekhez történő kapcsolásának megakadályozását írták elő az „utcai harcosnak”. Orbán zsarolt, kiskakaskodott, zsebre dugott kézzel grasszált a piros szőnyegen, érvényt azonban nem tudott szerezni saját kívánságlistájának: mégsem volt „hatlapos ulti” a kezében, csak görcs. A jogállamiság mechanizmus életbe lépett, a 7-es cikkelyes eljárás, ha komótosan is, de zajlik; a közpénz-szivattyúzók körül egyre jobban szorul a hurok.

Számtalanszor éltem már azzal a példával, hogy nem értem miért kiabál ennyire a Fidesz a jogállamisági számonkérés ellen, hiszen csak a tolvajok szokták szemükbe húzni a sapkát, ha rendőrt látnak az utca másik oldalán. Csak az tapossa a féket és kezd káromkodni a traffipax láttán, aki durván átlépte a határokat és büntetőpontból sem az elsőt kapná. Ugyanez a helyzet a fideszesekkel is, amikor nemzetközi összeesküvésről, meg migrációs-gender lobbiról, esetleg ideológiai nézeteltérésekről beszélnek. Én például nem tudtam, hogy a közpénzlopás egy ideológia. A Fidesz érveléséből ugyanis ez következik. Hiszen erről van szó: ne lopj a közösből, ne rúgd fel a közös szabályainkat és ne erőszakold meg a közös értékeinket, ha a közös pénzünk kell. Hogy a Fidesz is értse: ha Európába jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat. „Ennyi”.

A kormánypártiak persze vergődnek, mert – bár úgy tűnik, hogy el is hiszik, amit mondanak – a legtöbbjük pontosan tudja, hogy végtelenül gyalázatos, amit csinálnak. Csak benne vannak már a spirálban, aki nem ugrott félre a kispadra még időben, azokat Orbán és rendszere simán maga alá temeti majd a bukáskor. Képzeljék el, hogy egy egykor liberális, Európa-párti, nyitott, fiatal és progresszív politikai közösség tagjai most kénytelenek a központi politikai kotta miatt olyan európai indítványokat, jelentéseket, határozatokat leszavazni, amelyekre egyébként – biztos vagyok benne, hogy – lelkük mélyén igent mondanának. Ezen a héten fogadtuk el az Európai Parlamentben például azt a dokumentumot, amely részletezi, megerősíti, hogy a 2021-es jogállamisági jelentésnek mire kell majd mindenképpen fókuszálnia. A Fidesz képviselői nem szavazták meg ezt a parlamenti dokumentumot, ezzel nemet mondtak például arra, hogy az igazságszolgáltatási rendszereknek és a bíráknak függetlennek kell lenniük. A Fidesz képviselő leszavazták annak megállapítását is, hogy a rendszerszintű korrupció aláássa a jogállamiságot, ezért a tagállamoknak hatékony eszközöket kell kidolgoznia a korrupció felszámolására. A Fidesz képviselői ennek a dokumentumnak a leszavazásával nem támogatták azt sem, hogy az Európai Bizottság nagyobb hangsúlyt fektessen az uniós forrásokkal való visszaélésekre és kövesse például a kritikus média elhallgattatására irányuló állami törekvéseket, a közszolgálati média szerepét és függetlenségét. Ezeket is leszavazta az a Fidesz, amely néhány éve még azért tüntetett a Szabadság téren, hogy az ellenzéki pártoknak (akkor a Fidesz is az volt) legyen saját köztévéje.

Végtelenül nehéz lehet gerincroppanás nélkül végigcsinálni és asszisztálni ehhez az ámokfutáshoz a gondolkodó és tisztességes fideszes politikusoknak. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak személyes megváltás lesz, amikor 2022-ben Orbán és elvtelen rezsimje eltűnik a süllyesztőben.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Háromszáznegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Ujhelyi István

Európai Parlamenti képviselő

  1. június 27.

 

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István