EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz (48.)

Közzétéve: 2015.07.05.

DSC05034

– A Fidesz és a nagy kivándorlás-hazugság; avagy 7930 órával a miniszterelnök tusványosi beszéde után –

Azt állítom, hogy Orbán Viktor és az illiberális Fidesz-rendszer számára nem az a cél, hogy minél több fiatal találja meg a boldogulását itthon és térjen haza külföldi kényszeremigrációjából. Sokkal inkább az, hogy a százezerszám kivándorolt, tudatos és aktív fiatalok maradjanak ott, ahol vannak. Ha ugyanis holnap mind hazajönnének (sajnos a felmérésekből tudjuk, hogy csak töredéküknek áll ez szándékában), minimális esélyük lenne a munkavállalásra, nyomban bedöntenék a kormány kozmetikázott kirakat-statisztikáját, elégedetlenek lennének és talán még tüntetéseket is szerveznének mindannak biztosítását követelve, amit a nagybetűs nyugaton láttak. Nem állítom, hogy automatikusan a jelenlegi ellenzék hívei lennének, de azt igen, hogy a jelenlegi rezsim hangos ellenzékét alkotnák. Ha nem lenne közös Európa, ha nem lennének nyitott határok és nem lenne szabad munkavállalás, ez a sokszázezres tömeg – mint gőz a kuktában – feszítené végül robbanásig a rendszert. Orbán ezért nem tesz értük szinte semmit, ezért tagadja a kivándorlást és kacag, ha valaki a veszélyes következményekre emlékezteti. Azt állítom: Orbán Viktor kifejezetten hálás azért, hogy azok, akik nem találják helyüket és megélhetésüket a hazában, inkább jó messzire mennek. Egy gonddal kevesebb. Neki. Nagy gonddal több az országnak.
A héten romkocsmás konferenciát rendeztünk az ifjúsági munkanélküliség és a kivándorlás hatásairól, lehetséges és szükséges megoldásairól. A „Hazaváró/Haza-váró” tanácskozáson elhangzottak megerősítettek abban, hogy európai demokrataként kötelességem folytatni a külföldre menekült magyarok érdekében végzett és vállalt feladataimat. A szabad munkavállalás joga olyan alapérték, amelyet óvni kell, de ugyanígy a meglévő humán tőkét is. A következő hónapokban befejezzük a külhoni magyarok érdekvédelmi hálózatának kiépítését, folytatjuk az Európai Bizottsággal megkezdett közös munkát a lehetséges programok kidolgozásában. Nem elég hazahívni a fiatalokat, arra kell ösztönözni őket, hogy lássanak világot és a megszerzett tapasztalatukat otthon kamatoztassák. Nem csak egyirányba kell nekik jegyet biztosítani, hanem retúr. Nem veszíthetjük el azokat a magyarokat sem, akik határainkon túl alapítottak családot, gyermekeik pedig nem vagy csak részben érintkeznek a magyar kultúrával, identitással. A Hazaváró/Haza-váró konferencián elhangzottak ebben is utat mutattak mindannyiunknak. Mi, vállaljuk ezek megvalósítását. Vállaljuk, hogy szavak helyett tettekben is a külföldre menekült magyarok mellé állunk.
Én továbbra is minden héten meg fogom kongatni a harangokat. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. július 5.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István