Hazug és Európa-ellenes határozatot készül elfogadni a fideszes kétharmad

Közzétéve: 2022.06.22.

parlA kormánypárti hazugságvonaton úgy látszik nincsen vészfék, vagy legalábbis nem maradt a régi Európa-párti, tekintélyes fiatal demokratákból senki, aki meghúzná azt az illiberális száguldás közben. A Fidesz részéről Kövér László és Kocsis Máté, míg a KDNP részéről Semjén Zsolt és Simicskó István jegyzik azt a most benyújtott parlamenti határozatot, amely az Európai Unió átalakításáról szóló konferencia-sorozat eredményeként fogalmazza meg a magyar álláspontot. Mindezt teszi úgy, hogy saját Európa-ellenes, szimplán pártpolitikai és az európai közösséget tovább feszítő, működését akadályozó, fideszes hatalmi érdek mentén megfogalmazott tételeket állít be a magyar nemzet egységes és kiérlelt álláspontjaként. Ez nettó hazugság.
Mint ismert, az Európai Bizottság még 2019-ben fogalmazta meg prioritásként, hogy széleskörű és hosszú társadalmi vitában gyűjti össze az európai állampolgárok véleményét az Unió működéséről és tervezett reformjának irányairól. Több mint ötmillióan látogattak el az erre a célra létrehozott online felületekre, közel tizenhétezer különálló ötlet és javaslat került érdemi megvitatásra és majdnem hétezer rendezvényt tartottak az átfogó konferencia-sorozat keretében szerte Európában, néhányra épp az Európai Parlament plenáris üléstermében került sor. Jelentős és elvégzett munkáról van tehát szó, amelyben sokmillióan vettek részt és mondták el véleményüket, ezeket az Európai Bizottság azóta is folyamatosan dolgozza fel – jogalkotási kezdeményezés ősszel várható.
A Fidesz-KDNP parlamenti határozata szerint a konferencia-sorozat „nyílt és demokratikus párbeszéd helyett – az állampolgári hozzájárulások jelentős részének kizárásával – a tagállamok szuverenitásának felszámolásában és az uniós bürokrácia hatalmának növelésében érdekelt erők politikai, ideológiai törekvéseinek kiszolgálójává vált”. A Fidesz-KDNP parlamenti határozatában az is szerepel: a magyar Országgyűlés ugyanakkor üdvözli, hogy a magyar polgárok az európai átlagot messze meghaladó aktivitással vettek részt a konferencia-sorozat eseményein és az Országgyűlés „kiáll a magyar emberek véleménye mellett, miszerint az Európai Uniónak változnia kell, mert felkészületlenül áll napjaink kihívásai előtt.” Ugyancsak tartalmazza a dokumentum, hogy a „magyar álláspont” szerint felül kell vizsgálni az uniós szerződéseket és törölni kell belőle az „egyre szorosabb egység” célkitűzését, bele kell viszont írni, hogy az európai integráció alapját a keresztény gyökerek és a kultúra jelenti, valamint, hogy az Európai Bizottságnak politikailag és ideológiailag semlegesnek kell lennie. Ugyancsak a magyar álláspont részének akarja kimondani a kormánypárti többség, hogy felül kell vizsgálni az EU intézményei útján gyakorolható jogköröket és például szerződéses szinten kell garantálni, hogy minden nép maga dönthesse el: „kivel akar együtt élni”. A Fidesz-KDNP uniós szerződésbe foglalná a további uniós közös adósságfelvétel tilalmát (milyen érdekes, hogy most épp azon helyreállítási alapok lehívását sürgeti, amit épp az első közös adósságfelvétel eredményeként kapnánk meg), de korlátozná az Európai Parlament jogait is, az EP-képviselők delegálását pedig kivenné a magyar polgárok kezéből és a jövőben nem közvetlenül ők választhatnák ki a képviselőiket, hanem a tagállami parlamentek küldenék ki őket Brüsszelbe. Ugyancsak radikális változás lenne a „magyar álláspont” alapján, hogy a tagállami kormányok és a nemzeti parlamentek is kezdeményezhetnének uniós jogalkotási eljárásokat; ezt a jogkört egyébként az Európai Parlament is követeli magának, amit a Fidesz természetesen nem támogat.
A Fidesz-KDNP által most beterjesztett és elfogadni kívánt határozati javaslat több szempontból is rendkívül ártalmas és hazug. Egyfelől az Európai Bizottság által kezdeményezett átfogó konferencia-sorozat sikeres és érdemi volt, abban rengeteg magyar polgár és civil szervezet is részt vett; de a fontosabb eseményeken még a magyar kormány képviselői, államtitkárai, polgármesterei és fideszes EP-képviselői is jelen voltak, vagyis hazugság, hogy nem volt érdemi ráhatásuk a folyamatokra. Ráadásul miközben a kormánypártok parlamenti határozatban rögzítenék a „magyar álláspontot”, valójában semmilyen nyoma és bizonyítéka nincs annak, hogy a magyar állampolgárok ezzel egyetértenének, sőt, ezt akarnák. Ezzel szemben az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott összefoglaló szerint – amelyben vastagon benne vannak a magyar polgárok és civilszervezetek által leadott vélemények is – az európai polgárok többsége nagyobb beleszólást adna a választóknak például az Európai Bizottság elnökének megválasztásába, vagy éppen az általuk megválasztott Európai Parlamentnek. Számos ponton valóban felmerült az uniós szerződések és jogkörök esetleges módosítása, de nem úgy, ahogyan azt a Fidesz most épp belehazudja egy parlamenti dokumentumba, hanem éppen ellenkezőleg: az európai polgárok – beleértve a magyarokat is – többsége több európai ráhatást és befolyást akar például a minőségi oktatás egyenlő hozzáférésében, vagy az egészségügyi ellátórendszerek minőségi minimumszabályainak megalkotásában. Ugyancsak általános vélekedés volt a konferencia-sorozat eredményeként, hogy át kell térni a minősített többségi szavazásra minden uniós döntésnél, a jelenlegi rendszer ugyanis túlzott zsarolási lehetőséget biztosít egyes tagállamoknak, amelyek így megakasztják a közös európai ügyeket; de ugyanez igaz a jogállamiság megsértése miatti szankciókra is, amelyekben szintén új szabályozást szorgalmaznak az európai, beleértve a magyar polgárok.
A Fidesz-KDNP aljas húzásra készül tehát ismét, csak azért, hogy a miniszterelnök zsarolási pozícióit megerősítse az Európai Tanács soron következő csúcstalálkozóján. Ilyen hazugságokat és az európai közösségünket tudatosan gyengítő tételeket tartalmazó parlamenti határozatot elfogadni politikai bűntett. Szomorú, hogy a Fideszben már láthatóan egyetlen európai magyar sem maradt, aki tiltakozzon ellene. Megteszem most helyettük.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
Brüsszel/Budapest – 2022. 06. 22.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István