Sok tízezer magyar fiatal számára is megnyílhat az ingyenes InterRail-bérlet programja

Közzétéve: 2016.11.15.

dsc03409Az Európai Bizottság várhatóan még idén konkrét bejelentéssel fog élni az 18. életévüket betöltött európai fiataloknak járó ingyenes InterRail-bérletről szóló javaslat kapcsán – ez derült ki az Ujhelyi István szocialista EP-képviselő által szervezett brüsszeli tanácskozáson, amelyen a magyar politikus meghívására részt vettek az ötletgazda német aktivisták: Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer, valamint a néppárti-, a szociáldemokrata-, és a zöld frakció koordinátorai , illetve a turisztikai, ifjúsági és vasúti érdekvédelmi szervezetek képviselői.
Ujhelyi István, aki másfél évvel ezelőtt karolta fel az ingyenes InterRail-bérlet ötletét és tett javaslatokat a mielőbbi megvalósítására, a tanácskozáson többek között arról beszélt: a rendhagyó kezdeményezés nem pusztán az „ingyenvonatozásról” szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. Ujhelyi hangsúlyozta: a javaslat egyik mentoraként azt tartja elsődleges célnak, hogy a program olyan fiataloknak adjon eszközt, akiknek egyébként nincs lehetősége saját erőből megismerni más európai országokat és kultúrákat. „Ez a program sok tízezer magyar fiatal számára jelenthet egyedülálló lehetőséget. Most, amikor az Európai Unió létét és értelmét számos populista erő kérdőjelezi meg, ez egy hosszú távon érvényes és eredményes válasz lehet az európai közösségeket szétverni szándékozóknak” – tette hozzá Ujhelyi István. A magyar politikus hangsúlyozta, hogy az EP szociáldemokrata frakciója csak olyan megoldást tud elképzelni, amely nem vesz el forrást az ifjúsági munkanélküliség felszámolását segítő vagy épp az oktatást támogató, jelenleg is futó programoktól.
Jocelyn Fajardo,  Violeta Bulc közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos kabinetjének vasúti ügyekért és ifjúságpolitikáért felelős tagja a tanácskozáson megerősítette, hogy az igyenes InterRail-bérlet ötlete nemcsak a szakpolitikai ügyekben illetékes biztos, de Jean-Claude Juncker bizottsági elnök egyértelmű támogatását is élvezi. Fajardo megjegyezte: terveik szerint valamilyen formában már akár 2017-ben is megvalósulhat a program (akár csak pilot-projektként, egyfajta próbaüzemként), de legkésőbb 2018-ban nagyobb volumenben is számolnak vele. Az Európai Bizottság képviselője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a program széles körben történő megvalósításának finanszírozása számos kérdést vet még fel, amelyek tisztázásra várnak.
A tanácskozáson a turisztikai szektor képviselői is egyértelmű támogatásukról biztosították a programot, jelezve, hogy egy ilyen javaslat hosszú távú befektetés lehet a turizmus számára is. Ugyanakkor több részletkérdésben is további javaslatokkal éltek: felmerült például a hostel-hálózatok aktívabb bevonása és a bérlet egyhónapos idejének esetleges szakaszosítása is.

Brüsszel, 2016. november 15.

dsc03018dsc02965dsc03267dsc03209

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István