Újabb többszáz magyar fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

Közzétéve: 2022.09.29.

„Válságok jönnek, válságok mennek, de az európai vonat zakatol tovább. Október 11. és 25. között pályázhatnak ismét a tizennyolcéves európai, így magyar fiatalok is az ingyenes európai vonatbérletekre” – ezt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, a DiscoverEU-program mentora jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Az európai politikus tájékoztatása szerint a 2018 nyara óta elmúlt időszakban kiírt pályázatokra eddig több mint 750ezer fiatal adott be jelentkezést, közülük pedig több mint 165ezren jutottak hozzá az ingyen-bérletekhez. Magyarországon is kiemelkedően sikeres az Ujhelyi István által mentorált európai program, miután minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés: eddig összesen mintegy 20ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 3610-en körbe is tudták utazni Európát az Uniótól megkapott InterRail-jegyekkel.
Ujhelyi István a sajtótájékoztatón közölte: a most őszi pályázati kiírásra azok jelentkezhetnek, akik 2004-ben születtek, utazni pedig ismét akár 30 napig is lehet majd 2023 márciusa és 2024 februárja között. Az EP-képviselő azt is hozzátette, hogy a mostani fordulóban 35ezer jegyet fog szétosztani az Európai Bizottság, ebből Magyarországnak, illetve a magyar fiataloknak 743 bérlet jut a kvóta szerint. Ujhelyi rámutatott ugyanakkor, hogy – ahogyan azt korábban is sikerült kilobbiznia Brüsszelben – ha ismét túljelentkezés lesz a magyar fiatalok körében és az élmezőnyben végzünk a többi uniós országhoz képest, akkor esélyünk nyílhat további plusz bérletekre is.  „A DiscoverEU program tehát tovább zakatol. Legyenek, legyetek minél többen olyanok, akik Európa egyben tartását, az európai népek barátságát segítik például azzal, hogy megismerkednek a többi európai ország tájaival, fiataljaival, kultúrájával” – fogalmazott a tájékoztatón Ujhelyi, hozzátéve: az is célja, hogy minél több külföldi DiscoverEU-nyertes fiatal látogasson el Magyarországra majd, ezért ismét arra kérte az önkormányzatokat, illetve a kormányt, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is lehetőség szerint támogassák a programot.
A „FreeInterrail”-program eredeti koncepciója két fiatal német aktivistától származik, akik néhány évvel ezelőtt azzal az ötlettel álltak elő, hogy az EU minden európai fiatalt lepjen meg egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot először Ujhelyi István karolta fel, aki egészen a megvalósításig támogatta a projektet; ebben végül Manfred Weber néppárti frakcióvezető és Navracsics Tibor volt uniós biztos is jelentős szerepet játszottak. A program kezdete óta megközelítőleg 700ezer jelentkező volt a pályázatok során, közülük 130ezer európai fiatal élhetett is már az utazási lehetőséggel. A program sikerét jól mutatja, hogy az elmúlt években számos elismerést is elnyert, például az Európai Nívó Díjat, de Ujhelyit is az Év EP-képviselőjének jelölték a program megvalósításáért.

További részletek az Európai Bizottság webes felületén olvashatóak: https://youth.europa.eu/discovereu_hu

Budapest/Brüsszel – 2022.09.29.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István