Ujhelyi: a Fidesz-kormány letagad 520 milliárd forintnyi uniós forrást

Közzétéve: 2020.03.27.

Jelenlegi árfolyamon körülbelül 520 milliárd forintnyi az az összeg, amelyet az Európai Bizottság a magyar kormány számára biztosít a koronavírus elleni védekezésben, ezt azonban a Fidesz egyelőre próbálja letagadni – erről számolt be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a közösségi oldalán tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa bemutatta azt a levelet is, amelyet Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős biztos, valamint Nicolas Schmit munkahelyteremtésért felelős uniós biztos küldött még március elején Kásler Miklós és Palkovics László minisztereknek. Ujhelyi elmondta, hogy ebben a levélben értesítették ki az Orbán-kormányt arról, hogy az első mentőcsomag részeként nem kell visszafizetni az európai strukturális és beruházási alapokból származó előfinanszírozások összegét, ami Magyarország esetében 861 millió euró. Sőt, a Bizottság döntése értelmében ez az összeg kiegészül a 2020-ra vonatkozó előfinanszírozási kerettel is, amely további 607 millió euró, ez a két összeg adja ki tehát a nagyjából 520 milliárd forintnyi uniós forrást, amely már most az Orbán-kabinet rendelkezésére áll. „Erről tíz nappal ezelőtt kapott értesítést a magyar kormány, a miniszterek tehát vagy nem tájékoztatták a kormányfőt erről vagy Orbánék tudatosan hazudnak és más tervük van az összeggel” – fogalmazott Ujhelyi.
Az európai parlamenti képviselő hozzátette, hogy az Európai Unió számtalan azonnali lépést tett már a koronavírus elleni védekezés és a tagállamok megsegítése érdekében. Ilyen például az a 37 milliárd eurós csomag, amelyről az Európai Parlament éppen tegnap döntött és adta hozzájárulását a támogatások érvényesítéséhez, ebből Magyarország is megközelítőleg kétezer-milliárd forint értékű forráshoz juthat majd; ennek része a hivatkozott 520 milliárdos összeg is. Ujhelyi rámutatott, hogy az EU megnyitotta a szükséges alapokat, hogy a tagállamok egészségügyi eszközöket tudjanak beszerezni és támogatni tudják a bajba jutott vállalkozásokat, de az Európai Parlament tegnapi döntésének köszönhetően immár az EU szolidaritási alapjából is lehívhatóak bizonyos források, holott ezek korábban csak természeti katasztrófák idején voltak hozzáférhetőek.
Az MSZP európai politikusa hangsúlyozta, hogy bár jelen helyzetben a tagállamok bezárkóznak, az Európai Unió cselekszik és az intézmények mindent elkövetnek, hogy forrásokhoz juttassák a tagállamokat. „Szándékos kommunikációs stratégia, hogy az egészségügy lezüllesztése miatt várható népharagért az Európai Uniót hibáztassák, holott az egészségügy szervezése tagállami, azaz kizárólagos kormányzati hatáskör. Felszólítom Orbán Viktort és a kormányt, hogy az európai szövetségeseinket és az európai szolidaritást ne hazudtolja meg a Türk Tanács előtt hazug módon hajlongva, hanem segítse a közös munkát. Nehéz lesz nekem a magyar munkavállalók érdekében, a magyar társadalom védelmét segítő forrásokért küzdeni, ha a kormány közben Brüsszelt nem társként, hanem bűnbakként kezeli” – fogalmazott Ujhelyi István.

Budapest, 2020-03-27

levél1

levél2

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István