Ujhelyi a turisztikai együttműködés bővítéséről tárgyal Pekingben

Közzétéve: 2015.06.18.

IMG_3157A turizmus gazdaságélénkítő hatásáról és Kína, illetve Európa iparági együttműködéséről tárgyal a napokban Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke Pekingben. A magyar politikus által vezetett szakpolitikai delegáció – amelynek tagja még Isabella De Monte olasz, illetve Merja Kyllönen finn európai parlamenti képviselő – legutóbb Qi Xuchunnal, a Kínai Népköztársaság Politikai Tanácsadó Testületének alelnökével és Ai Pinggel, a KKP külügyminiszter-helyettesével tárgyalt a kínai fővárosban. A megbeszélés során mindkét fél a turisztikai együttműködés megerősítését emelte ki, ezen belül is az Európai Unió területére érkező kínai turisták vízumhoz való hozzáférésének esetleges megkönnyítését.
Ujhelyi István – aki a vízumszabályozás szakbizottsági véleményének felelőse – a megbeszélés során azt hangsúlyozta: a hivatalos adatok szerint tavaly több mint százmillió kínai turista utazott külföldre 2014-ben, ugyanakkor sajnálatos módon az utazó közönség csupán kevesebb mint négy százaléka célozta meg Európát. A kínai tárgyalópartnerek álláspontja szerint ez a szám – az együttműködés megerősítése nyomán – egy év alatt megduplázható, de akár háromszorosára is növelhető.
Qi Xuchun a tárgyalás során arról beszélt, hogy a kínai turisztikai piac mindig is nyitott volt Európa, illetve az uniós tagországok felé, ugyanakkor a beutazószám növeléséhez bővíteni kell az elérhető repülőjáratok számát, kedvezményes csomagokat kell kidolgozni és kiajánlani, illetve lehetőség szerint könnyíteni kell a turistavízumhoz való hozzáférést is. A kínai fél szerint bizonyos engedmények érdemben megváltoztathatják a turisztikai piacot, ennek köszönhetően pedig az Európába látogató ázsiai turisták száma is könnyen megsokszorozható.
Az Ujhelyi István vezette EP-delegáció tegnap szintén a kulturális és turisztikai együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Ji Pinggel, a CFPD (China Foundation for Peace and Development) főtitkárával, de a következő napokban további egyeztetéseket folytatnak majd közlekedési és turisztikai érdekvédelmi szervezetek, valamint állami hivatalok képviselőivel Kína és Európa, azon belül is Magyarország kapcsolatának és gazdasági együttműködésének megerősítéséről.

Peking, 2015-06-18

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István