Ujhelyi az európai vezetőkkel is kitölteti Orbán konzultációs kérdéseit

Közzétéve: 2015.05.24.

DSC00763Orbán Viktor még 2001-ben az Amerikai Kereskedelmi Kamara előtt tartott előadásában arról beszélt, hogy Magyarországnak több millió bevándorlót kellene befogadnia a következő években, hogy ezzel biztosítsa a gazdasági növekedés ütemét. A kormányfő akkor úgy fogalmazott, hogy Magyarország akár tizennégymillió embernek is megélhetést tud biztosítani, azokat a nyugat-európai tagállamokat pedig követendő példaként állította, amelyek a „bevándorlás- és külföldi munkavállaló-ellenes hangulatot figyelmen kívül hagyva” vezetnek be könnyítéseket a migránsokkal szemben – emlékeztetett Ujhelyi István szocialista EP-képviselő mai, brüsszeli sajtótájékoztatóján.

A MSZP európai politikusa rámutatott: ez is bizonyítja, hogy Orbán Viktor politikai ámokfutása nem szól másról, mint az aktuális személyes politikai érdekének mindenáron való érvényesítéséről. Ha kell egyszer radikális liberális, máskor pedig keresztény-konzervatív, egyszer milliónyi bevándorlót híva az országba, máskor mindenki előtt lezárná a határokat. „Arra kérem Orbán Viktort, hogy térjen észhez és vezesse vissza Magyarországot az európai értékekhez, amelyektől végletesen és életveszélyesen eltávolodott a fideszes populizmus következtében” – fogalmazott a szocialista politikus.

Ujhelyi István egyúttal bejelentette: a mai napon parlamenti írásbeli kérdésként megküldte az Orbán-kormány migrációval foglalkozó nemzeti konzultációs kérdőívét Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének és Navracsics Tibor uniós biztosnak – ezt az MSZP európai politikusa jelentette be mai, brüsszeli sajtótájékoztatóján. Ujhelyi István közölte: a magyar kormány „nemzeti tudatmódosító konzultációja” heves tiltakozást váltott ki az európai közösségben, ezért várja az intézmények vezetői és a magyar biztos egyértelmű és határozott állásfoglalását is az álságos, igaztalan és provokatív kérdésekkel kapcsolatban.

Brüsszel, 2015-05-13

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István