Ujhelyi: eddig nyerészkedtek a járványon, most megkezdődött a spórolás?

Közzétéve: 2022.04.20.

tesztNem kellett sokat várni a választás után ahhoz, hogy a felelőtlenül gazdálkodó Fidesz-kormány elkezdje a pénzszivattyúzást a közszolgáltatásokból. Nehezen magyarázható ugyanis másként, mint sietős spórolásként, hogy az egészségügyi kormányzat megszüntette a mentősök által végzett ingyenes PCR-tesztelést, a legnagyobb kapacitású labor pedig a jövőben több PCR-mintát már nem vizsgál. Az továbbra is kérdés, hogy ezek után ki és milyen módon fogja a legmegbízhatóbb eredményt produkáló teszteléseket elvégezni, erre ugyanis a kormány még nem adott egyenes választ.
Mindebből arra lehet következtetni, hogy a kormány egyszerűen spórolni akar a magyar embereken, a járványkezelés során pedig – a szakemberek egybehangzó véleménye ellenére – megelégszik a korábban még általuk is megbízhatatlannak mondott gyorstesztek kizárólagos használatával. Igaz, ez utóbbiak állami beszerzésén fideszes politikusok korábban egészen visszataszító módon milliárdokat nyerészkedtek, így valahol érthető a preferencia.
A koronavírus-járványban immár 46ezer magyar életet vesztettünk el és továbbra is naponta több tucat ember hal meg a vírus következtében. A szakemberek állítása szerint a járvány megfékezéséhez és a fertőzések biztos azonosításához a PCR-tesztelés pontossága elengedhetetlenül szükséges. Az felelőtlen és érzéketlen hozzáállás, ha ezt a házi orvosok által indokolt, egyértelmű tünetekkel rendelkező esetekben sem biztosítja tovább az állam ingyenesen. A kiskeresetű családok számára túlzott megterhelést jelent a közel húszezer forintos PCR-tesztek sok esetben szükségszerű elvégzése, az ingyenesség biztosítása ezért – különösen egy magát családbarátnak mondott kormány részéről – több mint indokolt.
Számos alkalommal mutattam be azokat az uniós forrásokat és programokat, amelyek segítséget, támogatást nyújtanak a járványkezeléshez, de a magyar kormány ezekre legtöbbször a szokásos pökhendiséggel válaszolt. Legutóbb egy 900millió forintos, vissza nem térítendő uniós keretet utasítottak vissza, amelyből az utazási korlátozások miatt szükséges covid-teszteket biztosíthatták volna a magyar embereknek ingyen, vagy kedvezményesen, mégsem éltek vele. Hasonlóképp a kormány titkolózási gyakorlata miatt tisztázatlan, hogy miként használták fel a Magyarország számára egy másik uniós programban küldött mintegy félmillió rapid gyorstesztet, az erre vonatkozó adatkéréseimet ugyanis a kormány rendre megtagadja.
Ha üres a kassza, ideje őszintének lenni a választókkal és beismerni, ahelyett, hogy sunyiban rajtuk spórolnak. Az egészség és a járvány megfékezése nem lehet üzletelés tárgya. A kormány rendelkezésére áll most is számos uniós lehetőség, csak élni kell vele.

Ujhelyi István
EP-képviselő, az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagja
Budapest/Brüsszel – 2022.04.20.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István