Ujhelyi: előremutató eredmények az európai turizmusban

Közzétéve: 2016.12.20.

20161219_172136Évadzáró előadást tartott a budapesti Európa Pontban a turisztikai ágazat elmúlt éves eredményeivel kapcsolatban Ujhelyi István. Az Európai Parlamenti közlekedési és turisztikai bizottságának (TRAN) turizmusért felelős alelnöke az évértékelő konferencián többek között arról beszélt: az európai közösség sokat veszíthet azzal, ha nem fordít kellő figyelmet a turisztikai ágazatra, hiszen ez a harmadik legnagyobb szektor, amely több mint huszonötmillió embert foglalkoztat a kontinensen. A szocialista EP-képviselő az elmúlt év egyik legnagyobb eredményének a különböző ágazatokat összefogó kerekasztal kialakítását nevezte, amely egyfajta közös érdekérvényesítő testületként – Európában eddig példa nélküli kezdeményezésként – funkcionál a politikus koordinációja alatt.
Ujhelyi István az előadásában az eredményeket sorolva többek között a „Youth On The Spot” kísérleti programot emelte ki, amely az uniós források felhasználásával igyekszik csökkenteni az ifjúsági munkanélküliséget a turisztikai szektor hatékony bevonásával. Hasonlóképp fontos lépésnek nevezte a „Szabad Európa Kártyát”, vagyis az ingyenes InterRail-bérlet programot. Ez utóbbi célja, hogy minden, 18. életévét betöltő európai fiatal egy meghatározott ideig ingyenesen felhasználható InterRail-jegyet kapjon ajándékba. Ujhelyi szerint ez a program, amelynek megvalósulását mentorként segíti az európai döntéshozatalban, nem csupán ingyenes utazást, de az európai egység megerősítését, az interkulturális kapcsolatok fellendülését, a más nemzetek jobb megértését és a turizmus fejlődési lehetőségét egyaránt jelenti. A „Szabad Európa Kártya” programjában a politikus szerint Magyarország az a kezdeményező ország lehetne, amely elsőként dolgoz ki külön programot az érintett korosztálynak a turisztikai szervezetekkel, szálláshelyekkel történő hatékony együttműködésben. Ujhelyi hozzátette: ezt az elképzelését jelezte a Magyar Turisztikai Ügynökségnek is.
Az MSZP európai parlamenti képviselője előadásában a 2018-as EU-Kína turizmus évad és az abban rejlő lehetőség mellett kiemelte még az „Európa Turisztikai Fővárosa” elnevezésű, általa kezdeményezett projektet is, amely – az Európai Kulturális Főváros mintájára – hosszú távú és meghatározó programja lehet a turisztikai szektornak. Ez utóbbi projekt az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) egyik társprogramja lehet, erről a napokban személyesen is egyeztetett Taleb Rifai-jal, az UNWTO főtitkárával Brüsszelben és várhatóan néhány héten belül alá is írják az ezzel kapcsolatos megállapodást Madridban. Az Európa Turisztikai Fővárosa program első évét az Európai Bizottság máris 2,5 millió euróval támogatja – ismertette Ujhelyi. A tervek szerint a címet évente három kategóriában osztják majd ki: nagyvárosi és területi-településcsoportok kategóriában, de díjazzák majd a kistelepülések és szakmai közösségek kreatív ötleteit is. Az MSZP politikusa szerint a programot és az annak megvalósulását segítő szakmai kuratórium felállítását a turisztikai szervezetek egybehangzóan támogatják.
Ujhelyi az Európa Pontban rendezett szakmai találkozón elmondta azt is: a magyar turizmust is segítő vízumkönnyítések ügye egyelőre elakadt az Európai Tanácsnál, a megoldás gyorsítása érdekében a politikus a magyar kormány segítségét kérte. Ujhelyi előrelépést sürgetett abban is, hogy legyen minél erősebb magyar részvétel az európai ágazati szervezetekben, ezzel segítve a magyar vendéglátás és turizmus még hatékonyabb bekapcsolódását az európai vérkeringésbe.

2016-12-19

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István