Ujhelyi: ha a magyar kormány nem lép, magyarok százezreinek mozgását korlátozhatják!

Közzétéve: 2021.02.27.

 

igazolvanyA magyar kormánynak haladéktalanul lépnie kell, különben több százezer magyar állampolgár maradhat kívül az európai oltási igazolvány egységes rendszerén – hívta fel a figyelmet szombati online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke hozzátette: hosszútávon jelenleg azt látszik a leghatékonyabb megoldásnak, ha az Orbán-kormány megkéri az orosz és kínai partnereit, hogy a vakcinagyártók azonnal adják be engedélykérelmüket az uniós gyógyszerügynökséghez. Európai jóváhagyás hiányában ugyanis jelenleg úgy tűnik, hogy az orosz és kínai vakcinával oltottak nem élhetnek majd az európai oltási igazolvány előnyeivel, amelynek rendszere hónapokon belül életbe léphet – mutatott rá a szocialista politikus.

„Nem elég hős és bölcs hadvezérnek látszani, annak is kell lenni!” – fogalmazott Ujhelyi István, hangsúlyozva, hogy bár a kormányzati kommunikáció szerint a miniszterelnök ádáz háborút folytat a vírus ellen, valójában inkább politikai játszmát folytat az európai közösséggel, illetve az egységes hazai ellenzékkel szemben. Az MSZP politikusa emlékeztetett, hogy már másfél hónappal ezelőtt arra szólította fel az Európai Bizottságot és a magyar kormányt, hogy készüljenek fel a számos vitás kérdést megnyitó, egységes vakcinaútlevél bevezetésére. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a napokban zajló EU-csúcs egyik napirendi pontja is az oltási igazolvány kereteinek megállapítása, az pedig már most látszik, hogy egyes tagállamok (például Lengyelország) csak az EU által engedélyezett vakcinákat fog majd elismerni megfelelő oltásként. Sőt, mutatott rá az MSZP politikusa, az Európai Néppárt vezetősége is külön levélben követelte az Európai Tanácstól, hogy az „európai közegészségügy érdekében” csak és kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség által bevizsgált és engedélyezett oltóanyagokat fogadjanak el az európai vakcinaútlevél feltételének.

„Ez a magyar kormány felelőssége! Igaz, hogy többszörös áron és uniós szinten nem bevizsgált vakcinákkal is oltunk, de ha már így alakult, akkor legalább az érintett magyarok ne maradjanak ki az európai oltási igazolvány rendszeréből! Most mutassa meg Orbán Viktor, hogy tudja ebben a játszmában a harmadik-negyedik lépést is!” – fogalmazott Ujhelyi István, példaként említve az adott esetben hátrányos helyzetbe kerülő ingázó munkavállalókat, szállítmányozó kamionsofőröket, külföldön tanuló és vizsgázó diákokat, vagy épp sportolókat, akik külföldre utaznának, de érvényes európai oltási igazolvány hiányában ebben várhatóan korlátozni fogják majd a lehetőségeiket. Ujhelyi hozzátette, hogy a kormány hiába számít arra, hogy majd bilaterális alapon megegyezik néhány tagállammal, például egyes légitársaságokkal, nemzetközi fesztiválokkal, sporteseményekkel és munkaadókkal bizonyosan nem fog tudni kivétel nélkül külön megállapodást kötni, itt nem lesz elég „okosba’ megoldani” a helyzetet. Az MSZP EP-képviselője kiemelte, hogy amennyiben a kínai és az orosz vakcina is megfelel az európai sztenderdeknek, akkor heteken belül megkaphatják az uniós engedélyt és „akkor mindenki megnyugodhat”; ezért arra szólította fel a kormányt, hogy kérje meg az orosz és kínai partnereket az uniós engedély haladéktalan beadására, ezzel feloldva a kérdőjeleket és a várható korlátozásokat.

Ujhelyi István a szombati online sajtótájékoztatón ismertette azt is, hogy jelenleg már több mint egymillió-egyszázezer uniós oltóanyag érkezett Magyarországra és az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a következő hónapokban felgyorsulnak a szállításokat. „Eleve március-áprilisra ígérték a nagyobb adagokat. Ha minden normálisan halad, akkor a nyárig Magyarországon a nyugati vakcinákból is annyi lesz nálunk, amennyi a felnőtt lakosság átoltottságához szükséges” – tette világossá az MSZP európai szakpolitikusa.

Budapest/Brüsszel – 2021.02.27.

 

 

 

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István