Ujhelyi: szemberöhögik a társadalmat

Közzétéve: 2014.12.10.

Pungor András (168Óra) – 2013.12.12.

Kövér László azt hiszi, őt provokálom, pedig a rendszert bírálom és a szélsőjobb nyomulását akarom megakadályozni – állítja Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke. Aki elpirulna, ha a korelnöknek és a nála idősebb képviselőknek – az új szabályok szerint – fel kellene állniuk, ha ő belép a terembe. A szegedi politikussal a 168 óra készített interjút.

– Jó étvágyat!

– Köszönöm.

– Azt mondta, nem szereti, ha hivatalos körülmények között kérdezzük, ezért hívott ide, a parlamenti menzára. Mintha direkt ki akarna lógni az országgyűlési alelnök megszokott szerepéből.

– Két ülésvezetés között van egy kis szünetem, csak most tudok ebédelni. Aki ismer, pontosan tudja, hogy tőlem távol áll a Kövér László által megtestesített, merev stílus. A konyhásokkal is tegeződöm. Inkább itt lent, a menzán ebédelek, mint hogy fent, a Vadászteremben pöffeszkedjek.

– Mert a házvezető ön szerint pöffeszkedik?

– Most épp nem rá utaltam, de aki tekintélyuralmi rendszert épít, saját stílusát, politikai habitusát ülteti át a gyakorlatba.

– Látom, kiütötte önnél a biztosítékot, hogy a Fidesz új házszabály-módosító javaslatot nyújtott be. Eszerint állva kell majd fogadni a házelnököt, a viták a bizottságokban zajlanak majd, a parlament plenáris ülésén lényegében csak szavaznak a képviselők.

– Tiltakozásunk ellenére ők fogadták el a jelenleg hatályos jogszabályt, ami szerintünk antidemokratikus, ellentmond a parlamentáris szokásoknak és az ésszerűségnek. Előfordult, hogy két nap alatt nyomtak át törvényeket. A földtörvényt például egy bizottsági módosítóval szinte teljes egészében kicserélték. Nem egyeztettek sem a trafikok, sem a takarékszövetkezetek ügyében az érintettekkel. Nyolcszázöt törvényt és jogszabály-módosítást, több mint négyszáz országgyűlési határozatot préseltek át három és fél év alatt.

– Állítólag éppen ezt a rossz gyakorlatot akarják kiküszöbölni: minimum hat nappal a tárgyalás előtt be kell majd nyújtani az új javaslatot, és nem lehet az utolsó pillanatban módosítót fűzni hozzá.

– Most vallják be, hogy igazunk volt, amikor téptük a hajunkat. Miután mindent elfoglaltak, és az Orbán-rezsim képére változtatták a rendszert, a következő ciklus képviselőinek kétharmaddal akarják megkötni a kezét.

– Nem feltételezi róluk, hogy csak belátták, rossz volt az eddigi gyakorlat?

– Ez nem belátás, hanem cinizmus. Szemberöhögik a társadalmat, arcul köpik az ellenzéket. Pontosan tudták, hogy nincs a világon olyan demokratikus parlament, amelyben a jogszabályokról a magyarhoz hasonló mechanizmusban döntenének. Hogy erre miért volt szükség? Lehetővé akarták tenni, hogy gyorsan születhessenek meg a társadalom szinte valamennyi rétegét sértő intézkedések. Ne várja senki, hogy az új házszabály tárgyalása során elnézést kérnek majd a korábbi eszközeikért. A másik gond a részletes vita megszűnése…

– Erre a Fidesz azt mondja, amúgy sem különbözött már az általános vita a részletestől, ezért nincs rá szükség a plenáris ülésen.

– Nem azért váltak unalmassá a részletes viták, mert rossz a rendszer, hanem mert a kormány kiüresítette ezt a műfajt. Az előbb másfél órás szünetet kellett elrendelnem, ugyanis a jövő évi költségvetésről szóló nyolcórásra tervezett, részletes vitában elfogytak a szónokok. A Fidesz száznyolcvan perces felszólalási keretéből tíz percet használt fel, a KDNP nullát. Főleg az MSZP és a Jobbik képviselői mondták el a véleményüket. A kormánypártiak úgy gondolhatják: beszéljetek csak, mi úgyis megszavazzuk a törvényt!

– Az új szabály szerint a vita terepe a bizottságokban lesz.

– Szétfolynak így az ügyek. A nyilvánosság számára szinte követhetetlen lesz, hogy az egyszerre zajló bizottsági üléseken mi történik. Ez már-már a rendeleti kormányzás. A totalitárius rezsim érdeke, hogy homályban maradjanak ügyek.

– „Renitens” viselkedése miatt kap a fejére Kövértől?

– A házelnök azt hiszi, őt provokálom. Pedig a rendszert bírálom és a szélsőjobb nyomulását akarom megakadályozni. Elnök úr szúrósan azt jelentette ki, hogy magatartásom olyan ami egyetlen alelnökre sem volt jellemző a rendszerváltozás óta.

– Nem ültek le ezt megbeszélni egymással?

– Nem ilyen a viszonyunk.

– Köszönnek azért egymásnak?

– Igen. Tisztelem őt, nagy tudású embernek tartom. Miközben többek előtt megjegyezte: ha 3 és fél évig sikerült erre a rövid időre már valahogy el tudja viselni „Ujhelyi urat” az elnöki székben.

– Legutóbb Kövér felháborodott azon, hogy az Orbánt kérdező Rogán Antal felszólalására a pulpitusról így reagált: a többit a frakcióülésen beszéljék meg.

– Akkor az egyszer házszabályt sértettem, ahogy ő több tucatszor a frakciómmal szemben. De nem tűrhettem, hogy a fideszes frakcióvezető és kormányfő nyolc percen át egymással passzolgasson. Közben nem a kormányt dicsérték, hanem az ellenzéket szapulták. Beszólásomnak az lett a következménye, hogy letiltottak a következő heti ülésvezetésről.

– A parlament sajtóosztálya viszont azt közölte: a beosztás éppen az ön kérésére változott meg. Plusz odadörgölték azt is, hogy Ujhelyi István „rendszeres nem hivatalos külföldi utazásai miatt vezetett az alelnöktársai közül legkevesebb ülést”.

– Itt voltam a Házban, miért ne akartam volna ülést vezetni. Egyébként sem magánügyben szoktam utazni, hanem a kínai-magyar kapcsolatok fő szervezőjeként képviselem Pekingben Magyarországot. Ez is a munkám része. Kövér László titkárságán jeleztem, mikor hova utazom, és azt is, hogy a kiesett időt, mikor tudnám bepótolni. Később mégsem osztottak be, helyette most felmutatnak egy papírt, milyen kevés ülést vezetek.

– A Jobbik nehezményezte, hogy ön nem engedte használni a cigánybűnözés kifejezést a parlamentben. Mint fogalmazott: „az elnök ízlésére van bízva, milyen szavak használatát hajlandó elviselni.”. Furcsa helyzet: jogosan használ fel egy, korábban ön által is elítélt önkényes eszközt.

– Korábban is élt azok a szabályok nagy része, amiket alkalmaztam a Jobbikkal szemben. A párt tudatosan feszegeti a közösség tűrőképességének a határát. Egész cikluson át kérlelhetetlen ellenlábasa voltam rasszista, kirekesztő álláspontjuknak.

– Novák Előd bosszúból szocionistának nevezte önt.

– Kortörténeti dokumentum, hogy egy törvénytervezetben név szerint kritizálnak engem. Kiállok az elveim mellett. Tavaly ülésvezetés közben például sárga csillagot tűztem ki, miután Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő a kormánytagok zsidó állampolgárságának felmérésére utalt, de számos esetben megvontam tőlük a szót, ha rasszista szöveget adtak elő. Ha én a pulpitusról nem teszem meg, ki fogja megtenni?

– Biztosan a házelnök is lépett volna.

– Gondolja? Döbbenetes, ahogy Kövér reagált a Házbizottság ülésén, amikor a Jobbik sürgette, hogy pénzbüntetést szabjanak ki rám a velük való csörtéim miatt. Az elnök úgy fogalmazott, hogy elviekben teljes mértékben támogatja, de sajnos nehezen lehetne a Házszabályba szuszakolni az alelnök szankcionálását.

– Egyébként az új javaslat alapján jövőre sárga csillagot sem tűzhetne ki.

-Elképesztő! Mert demonstrációs eszköz. Elképesztő! A XXI. században egy biológia órát, de egy sajtótájékoztatót sem lehet már megtartani például multimédia-alkalmazás nélkül. Ez azt jelenti, ha valaki a laptopja hátoldalára tiltakozó szöveget ragaszt, kivezethetik a teremből?

– Önnek erre lenne jogosítványa. Élni fog vele?

– Ahogy elpirulnék ha a korelnök, meg a nálam idősebb képviselőknek fel kellene állniuk, mert én belépek a terembe, úgy nem élnék a kivezetés lehetőségével sem.

– A szélsőjobboldallal szemben sem?

– Most megfogott. Hithű demokrata vagyok, és harcias típus. Nem tudom, mikor jön el az a pillanat, amikor a Fidesz által megálmodott, általam kritizált megoldással mégis élnem kell.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István