Ujhelyi: újabb milliárdokat igényelhetne az emberek megsegítésére Brüsszeltől a magyar kormány

Közzétéve: 2020.12.28.

surekreaJanuárban ismét megnyílik a lehetőség arra, hogy a magyar kormány uniós forrást igényeljen a nehéz helyzetbe került munkavállalók megsegítésére, egyelőre azonban kérdés, hogy a Fidesz élni fog-e ezzel a lehetőséggel – fogalmazott hétfői online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. A szocialista politikus elmondta: írásbeli kérdéssel fordult Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztoshoz, aki a napokban arról tájékoztatta, hogy a SURE-programot igénybe vett tagországok számára – így Magyarország számára is – elérhetővé teszik a még szabad forrásokat egy második pályázati körben, összesen mintegy 9,7 milliárd euró összértékben. Ujhelyi elmondta, hogy a magyar kormánynak már januárban jeleznie kellene pályázati szándékát és azt: milyen célokra kívánja elkölteni ezt a rendkívül kedvező uniós hitelt.

Az MSZP európai politikusa a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a SURE-programot még idén tavasszal indították el annak érdekében, hogy segítse a koronavírus-járvány által sújtott munkahelyek és munkavállalók védelmét, többek között a csökkentett- vagy részmunkaidős foglalkoztatás, vagy épp az önfoglalkoztatók bérkiegészítésének támogatásával. A 100milliárd eurós keretből számos tagállam igényelt összegeket, Ujhelyi elmondása szerint azonban Magyarország meglepően keveset: míg például Csehország 2milliárd eurót, Lengyelország 11milliárdot, Románia pedig 4milliárd eurót igényelt, addig a magyar kormány mindössze 504millió eurós keretet tudott elhozni Brüsszelből. Az MSZP politikusa a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a magyar kormányt már azért is „noszogatni kellett”, hogy egyáltalán pályázzon erre a pénzösszegre, később pedig még azt is igyekeztek eltagadni, hogy pontosan mire fordítják. Ujhelyi rámutatott, hogy a kormány a SURE-program alapján igényelt uniós hitelből utófinanszírozza többek között a KATA-soknak adott átmeneti adókedvezményt, a családtámogatások rövid idejű kiterjesztését, de ebből finanszírozták (az eredetileg az MSZP által javasolt, majd a kormányzat által végül meglépett) egyszeri juttatás kifizetését is az egészségügyi dolgozóknak.

„Az első körben kevés pénzre pályáztunk, de a sikeres lobbinknak köszönhetően most itt az újabb lehetőség, hogy a kormány újból nekiveselkedjen és újabb összeget hozzon el Brüsszelből. Ideje, hogy a Fidesz végre az emberek valódi problémáival foglalkozzon a folyamatos propaganda és hazudozás helyett. Tegyék asztalra az ellenzék által megfogalmazott javaslatokat, például az MSZP és a szakszervezetek által közösen kidolgozott programokat a munkavállalók megsegítése érdekében. Hajrá kormányzat! Tessenek végre dolgozni és kormányozni!” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: elvárja a magyar kabinettől, hogy mielőbb világossá tegye milyen célokra és milyen összegben kíván az újból megnyíló keretből uniós támogatást igényelni.

Budapest/Brüsszel – 2020.12.28.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István