Ukrán állami vezető a magyaroknak: „mi az Önök jövőjéért is harcolunk a fronton!”

Standard

A turizmus a béke iparága, Ukrajna pedig Európa része – szögezte le Ujhelyi István európai parlamenti képviselő az Ukrán Turisztikai Fejlesztési Ügynökség elnökével, Mariana Oleskivvel közös videónyilatkozatában. A két politikus a cseh uniós elnökség turisztikai csúcstalálkozóján tárgyalt egymással, Ujhelyi az Európai Parlamentet képviselte a prágai eseményen az illetékes szakbizottság turizmusért felelős alelnökeként.
A magyar EP-képviselő többek között arról beszélt – még a lengyel rakétaincidens előtt rögzített – nyilatkozatában, hogy a turisztikai szektornak jelentős szerepe lesz majd a háború utáni újjáépítésben, ehhez pedig érdemi uniós együttműködések és célzott források, valamint közös programok szükségesek. Ujhelyi tájékoztatta az ukrán állami ügynökség elnökét arról, hogy milyen „intézményrendszereket lehet megmozgatni” annak érdekében, hogy segíteni tudjanak Ukrajna jövőbeni újjáépítésében. A magyar EP-képviselő hangsúlyozta, hogy Ukrajna egyértelműen Európa része, ezért Európának támogatnia kell a megtámadott országot. Az Esély Közösség alapítója hangsúlyozta azt is, hogy a magyar turisztikai szolgáltatóknak ugyanúgy érdeke Ukrajna győzelme és így a béke mielőbbi kikényszerítése, hiszen ukrán és orosz turisták tízezrei hiányoznak a hazai szektorból.
Mariana Oleskiv, az Ukrán Turisztikai Fejlesztési Ügynökség elnöke az online nyilatkozatban többek között azt mondta: az a céljuk, hogy a magyarok is mielőbb újra vendégként ellátogathassanak Ukrajnába, így például a nemrég felszabadított Herszon városába. „Tudom, hogy Önök valószínűleg már belefáradtak a háborúba, és az árak növekedésébe, amelyeket fizetni kell. De ez nem Ukrajna miatt van, ezt meg kell érteniük. Mindez kizárólag az orosz agresszió miatt van” – szögezte le Oleskiv, hozzátéve: az ukránok közül is sokan belefáradtak már ebbe a 2014 óta tartó háborúba. Az ukrán állami ügynökség vezetője hangsúlyozta, hogy sokan azt gondolták korábban: meg lehet állapodni Oroszországgal, mert megelégszik majd csak az ukrán területek egy kis szeletének elvételével, de azóta tovább nyomultak előre és már Kijevet is be akarták venni. „Békés városokra lőttek ki rakétákat, gyermekek halnak meg, nők halnak meg, egyszerű békés ukrán polgárok. Ha nem állítjuk meg ezt a háborút, ha nem győzünk, ha Oroszországot nem demilitarizálják, akkor tovább mennek majd előre (…) Szóval tudom, hogy ez nehéz mindannyiunknak, de mi a frontvonalban az Önök jövőjéért is harcolunk. Legyenek bátrak és támogassák Ukrajnát!” – üzente a magyaroknak az ukrajnai állami ügynökség vezetője az Ujhelyi István közösségi oldalán nyilvánosságra hozott videóban.

Prága/Budapest – 2022.11.16.