Közzétéve: 2018.08.26.
Amikor a NER már a sajátjait fenyegeti
Az orbáni abszurd uralma alatt hozzászokhattunk már az olyan meglepő lépésekhez, amelyekről egészen addig azt mondtuk: na, egy európai országban ilyet azért már nem mernek megtenni. Aztán mindig merték. Mindig arrébb rúgták az ingerküszöböt, hogy a közélet kisfiús csínynek érezze a gerinctelen bűnöket. Emlékszünk még arra, amikor a baloldali kormányok idején Kiss Elemér kancelláriaminiszter azért mondott le, mert az általa vezetett tárca szerződést kötött egy olyan ügyvédi irodával, amelyben korábban érdekeltsége volt? Az évszázad botrányának kiáltották, etikai kódexet dolgoztunk ki a hasonló esetek kiküszöbölésére és minden tárcavezetőnek nyilatkoznia kellett korábbi érdekeltségeiről, nehogy még csak a gyanú árnyéka is felvetődjön a jövőben. Hol vannak már azok az idők, amikor (helyesen) ilyen magasan volt az ingerküszöb, az erkölcsi határ és hol vannak már azok az idők, amikor a botlásoknak, hibáknak még voltak következményei? A mostani hét egyik híre, hogy a miniszterelnök strómanja és a miniszterelnök veje immár nyíltan is közös üzletbe fog, úgy repkednek az ismeretlen hátterű milliárdok, hogy az ember csak kapkodja a fejét. És hiába a tiltakozás, a felháborodás: a közvélemény már csak megvonja a vállát. Tudjuk, hogy lopnak. Na és? Látjuk, hogy az a luxusterepjáró, amiből útszélre repül a használt pelenka, valójában a mi adófizetői pénzünkből van. Na és, ez van. Mindenki tudja, hogy a kormányfő vagyonnyilatkozata a magyar választók legundorítóbb, cinikus szembeköpése. Mindenki a bőrén érzi a NER buldózerszerű térnyerését: ha nem idomulsz, akkor véged. Mégis, a többség megvonja a vállát; mondván, na és. Azt hiszik, jól van ez így, hogy legalább őket békén hagyja a rendszer. De rossz hírem van: a Nemzeti Együttműködés Rendszerében mindenki sorra kerül. A NER olyan, mint az aligátor. Ha táplálékot lát, lecsap, megeszi, addig habzsol, amíg lehet. Még akkor is, ha már nem éhes; ha lehetőséget lát, már tátja is a száját. Nincs konszolidáció, nincs mértékletesség, nincs kiegyezés, nincs megúszás.
A polgári oldal tisztességes szereplői is hiába hiszik – mint az európai néppárt képviselői Brüsszelben -, hogy a rendszer formálható, belülről visszafogható, mentesíthető a teljes fékevesztettségtől. Ugyan. A fülkeforradalom gondolkodás nélkül agyonlövi saját tábornokait is, ha odajut a legfelsőbb elit érdeke. Jobb esetben békés elvonulást biztosít a süllyesztőbe, rosszabb esetben nyilvános megalázkodásra kényszeríti, esetleg hazaáruló ügynökként olvassa majd a nevét valamelyik lakájkiadványban. Amikor a rendszer odáig jut, hogy a kormányzati közlönylapban nyíltan megfenyegetnek egy, a polgári jobboldallal eddig közösséget vállaló színművészt, mert az közös fotót (pontosabban közösségi videót) készít a kormányoldalon patás ördögnek kikiáltott Kálmán Olgával, akkor azért sokakban meg kell, hogy szólaljon végre a vészcsengő. Akkor a polgári jobboldal tisztességes szereplőinek is érteniük kell: ez nem az a polgári demokrácia, amiről ők beszélnek. Ezzel nem vállalhatnak közösséget.
Már akkor szólni kellett volna, amikor a magát nemzetinek mondó tábor vezetői „magyarokra” és „nem magyarokra” osztották az országot. Amikor kisajátították a kokárdát, kétségbe vonták a politikai versenytársak nemzeti elkötelezettségét. Már akkor szólni kellett volna. Most, amikor saját támogatóikat fenyegetik, saját legbelsőbb közösségük tagjait rekesztik ki, akkor a tisztességes polgári jobboldaliaknak is ideje lenne kimondaniuk: ez nem kereszténydemokrácia, csak egy hazugságra épülő családi vállalkozás.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhatodik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
2018. augusztus 26.