EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz (33.)

Közzétéve: 2015.05.24.

– Pad Ferenccel az új munkatörvénykönyvért!; avagy ötezer-kétszáznyolcvan órával Orbán tusványosi beszéde után –

IMG_2693Orbán Viktor munkaalapú társadalomról és „keményen dolgozó kisemberekről” beszél, de közben a valóság az, hogy illiberális kormányzása alatt a munkavállalók sorsa egyértelműen nehezedett: a keresetek és juttatások érezhetően csökkentek, a szociális ellátórendszer indokolatlanul beszűkült, a munkavállalók jogai pedig korlátozottabbak lettek; a sztrájktörvény jelenlegi formája például jelentősen csökkenti az alkotmányos jogok gyakorlását. A Fidesz elnöke néhány évvel ezelőtt úgy mutatta be a párt munkástagozatának elnökét, hogy az autószerelő Kontur Pálban egy olyan hiteles embert találtak, aki „napi kapcsolatban van a munka világával”. Sajnálatos, hogy Orbán és a rezsim vezetősége viszont jól láthatóan azóta sincs semmiféle kapcsolatban sem a dolgozókkal, sem a munka világával, de még csak a realitásokkal sem. A Fidesz által végigerőszakolt új munka törvénykönyve nem a munkavállalók érdekeit szolgálja, a dokumentum végső változata fontos és bűnös tégla a rezsim lebontandó rendszerének falában.
Európa és benne Magyarország szükséges megerősítése csakis egyfajta paradigmaváltás után valósítható meg: ideje befektetni az emberbe! Ideje, hogy fókuszban ne csak az infrastrukturális és gazdasági, hanem a tudatos humánfejlesztés legyen! Ehhez a dolgozó emberek valós és bátor érdekképviseletére, a hazai szakszervezeti világ partnerségére és a munkásmozgalmak felemelésére van szükség. Ehhez pedig olyan baloldali emberek kellenek, mint Pad Ferenc, akinek szakszervezeti és önkormányzati teljesítménye garanciát jelent majd a tapolcai emberek hiteles képviseletére is a Parlamentben. Ha a soron következő időközi országgyűlési választáson a demokratikus ellenzék által támogatott független jelölt győzni tud, az egy lépéssel, de fontos és iránymutató lépéssel vihet közelebb egy új érdekképviseleti világ megteremtéséhez. Ha csak téglákként is, de sikerül lebontani az orbáni építményt, akkor lehetőség nyílik arra, hogy a szakszervezetekkel és a dolgozó emberekkel valós szövetségben – egy új kormány első lépéseként – közösen formába öntsünk egy újkori, emberközpontú munkatörvénykönyvet. Európai képviselőként kötelességem támogatni ezt a célt. Ez is Tapolca üzenete.
Én továbbra is minden héten meg fogom kongatni a harangokat. Mert demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő

2015. március 22.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István