EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (368.)

Közzétéve: 2022.08.14.

fuggoKiderült: hazugság volt az orosz energiafüggőség kapcsán tett fideszes ígéret!

„Nem leszünk a Gazprom legvidámabb barakkja (…) Bár az olaj keletről jön, a szabadság mindig nyugatról érkezik” – sokat idézett mondatok Orbán Viktortól, azonban kevesen figyelték az elmúlt évtizednyi békeidőben az orosz energiafüggőséggel kapcsolatos ígéreteit és vállalásait, pedig azok is igencsak korszakosak voltak. Utóbbi azért kifejezetten érdekes, mert a jelenlegi válságos helyzetben – amikor a Fidesz hazug módon mindenért az Európai Uniót teszi felelőssé és a tetteinket korlátozó orosz energiakitettségünkre hivatkozik – kiderül, hogy minden szavuk végül be nem tartott, vagy egyszerűen elspórolt, elfelejtett vállalás, leegyszerűsítve nettó hazugság volt.
A Fidesz máig hatályos, utolsó írott választási programjában (Igen, Magyarország többre képes – 2009) még kiemelt fejezetet kapott az energia kérdése, rögzítik is, hogy „hazánkban különösen sürgető feladat az egyoldalú orosz beszállítói függőség enyhítése”. Az ekkor még ellenzékben lévő Fidesz ostorozza is az akkori kormányt, amiért szerinte nem tesz meg mindent az orosz energiakitettség csökkentése érdekében. Sőt, olyan – ma már a Fidesz szájából el nem hangzó – mondat is olvasható az írott anyagban, miszerint: közös európai energiapolitikára van szükség, miután „Oroszország, mint a fő energiaellátó, sikeresen osztja meg az európai országokat; a döntések javát továbbra is a tagállamok hozzák egyenként, háttérbe szorítva az egységes közösségi fellépés kívánalmát.” Ez utóbbi mondatért manapság a hazaáruló jelzőt kapná meg az illető, de minimum a „brüsszelita libsi” stigmát ragasztanák rá. Ugyancsak ebben a fideszes programban olvasható, hogy fel kell számolni a „megújuló energiaforrások elterjedését gátló jogi akadályokat” és meg kell erősíteni az ezen célt szolgáló hazai, pénzügyi támogatásokat. Ehhez képest tudjuk, hogy kormányra kerülve a Fidesz nem ezt tette, hanem „klímahisztit” emlegetve például törvényileg betiltotta a szélerőművek telepítését és megnehezíti többek között a lakossági napelem-használatot is.
De nem ez az egyetlen, amikor a Fidesz hazudott – legyünk megértőek: füllentve túlzott – a választóknak az orosz energiafüggőség felszámolásáról. Orbán Viktor alig négy évvel ezelőtt egy közös szerb-magyar kormányülés után beszélt a magyar energiapolitikai prioritásokról és több nemzetközi beruházásra hivatkozva már 2022-re azt ígérte: „az orosz gázmonopóliumnak Magyarországon egyszer és mindenkorra vége van.” Hát, nem így lett. Nagyon nem. A Fidesz kormány némi mentségére legyen mondva: az Orbán által hivatkozott és belengetett tervek közül volt olyan stratégiailag fontos, amelynek teljes megvalósulása végül nem a magyar kormányon múlott, ezzel együtt határozottan kijelenthető: Orbánék rosszul számoltak, nem vették komolyan saját ígéreteiket, sőt – például a Krím agresszív annektálása után is – indokolatlan béklyót jelentő megállapodásokat kötöttek az oroszokkal.
Magyarország úgynevezett energiamixe jelenleg igencsak egyoldalú: jelentős többségében gázra és olajra épül, a megújuló zöld energiaforrások alig haladják meg a tizenegy százalékot. Sőt, a statisztikai adatokból egyértelmű, hogy 2010 óta a Fidesz még csak nem is törekedett ennek az aránynak a megváltoztatására: 2010 és 2019 között megközelítőleg a duplájára (17,7 millió köbméter) nőtt az Oroszországból hazánkba érkező import-földgáz mennyisége. Ha az elmúlt tizenkét évben a Fidesz arra használja fel a történelmi lehetőségét és szinte kontroll nélküli hatalmát, hogy megvalósítsa azt, amit 2009-ben még ellenzékben vállalt, akkor ma egész máshol tartanánk. Ha az elmúlt tizenkét év az ország immunrendszerének valódi megerősítéséről és nem csupán néhány kivételezett barát és rokon vastagon mért meggazdagodásáról szólt volna, akkor válságállóbb lenne a hazánk. De a Fidesz tulajdonképpen érdemben semmit nem tett az elmúlt időszakban azért, hogy – ahogyan követelte – mielőbb megszűnjön a kitettségünk Oroszország felé. Sőt, ígérete és vállalása ellenére Orbán még szorosabbra fűzte a köteléket, amely most mindannyiunk nyakán ott szorul. A világ változik, a válságok egy részét pedig nem is lehet előre jelezni; éppen ezért semmibe nem kerülne, ha a Fidesz vezetői néha tisztelnék annyira a magyar polgárokat, hogy őszinték velük. És megkövetik őket, ha hibáztak, ha tévedtek vagy ha hazudtak nekik. Úgy látszik a pökhendi gőg levetkőzése még a negyedik kétharmad után is luxus.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszázhatvannyolcadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2022. augusztus 14.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István