EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (386.)

Közzétéve: 2022.12.18.

szankciOrbán államtitkára lebuktatta a kamu nemzeti konzultációt

Mindössze három napja ért véget a legutóbbi nemzeti konzultáció, amely az uniós szankciók kapcsán „kérdezte meg” az emberek véleményét, azaz valójában közpénzmilliárdokból igyekezett megkérgesíteni a magyar emberek tudatában azt az egyébként hamis állítást, miszerint az EU által kivetett szankciók tehetnek minden rosszról, ami a magyar családokat jelenleg érinti. Továbbra is tartom, hogy az óvodai nemváltoztató műtétekről szóló népszavazás volt az Orbán-rezsim leggusztustalanabb népbutító hazugsága, de kétségtelen, hogy ez a szankciós kérdőív is dobogós a sorban. Amit ráadásul, maga a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik államtitkára buktatott le egy írásbeli válaszában.
De kezdjük az elején. Először is a nemzeti konzultáció műfaja valóban egy olyan érdemi újítás, ami megfelelő időben és megfelelő módon egy hasznos eszköz a választók véleményének becsatornázására. Kár, hogy egyelőre még nem tudtuk meg, hogyan működne valójában, mert eddig egyszer sem használták erre a célra. Tény, hogy ezt a formulát a jelenlegi kormányzat kizárólag a saját politikájának megtámasztására, a választói bázisának megerősítésére, legtöbbször kisebb vagy nagyobb hazugságra épülő propagandájának terjesztésére használja. Ezzel pedig egy valóban értékes eszköz hitelességét teszi a nullával egyenlővé. Tény, hogy a magyar kormány a saját gazdaságpolitikájának, esztelen közpénzfelhasználásának és elhibázott válságkezelésének felelősségét nem vállalva, most is a szokásos módszerhez nyúlt: találni valakit, vagy valamit, amire mutogatni és hivatkozni lehet az emberek nyomorúsága kapcsán. Ezt hol egy távoli spekulánsban, hol a menekültekben, az uniós döntéshozókban, hol a másként élőkben találták meg, most pedig az EU szankciós politikájában. Rutinból dolgozik a kormányzati spin-doctor műhely, az aktuális mumus kiválasztása pedig tulajdonképpen logikusnak is tűnik: ismét egy, a közember számára teljességében átfoghatatlan dolog, ami nem tud tiltakozni a hazugságokkal szemben, de jól leegyszerűsíthető, plakátra rajzolható, egyébként stabilan létező valami. Még úgy is működik a szankciós politika elleni hergelés, hogy a magyar kormány tényszerűen az összes uniós szankciós csomagot támogatta, sőt, maga Orbán Viktor közölte azt egy állami tévéinterjúban, hogy minden olyan szankciót támogatni is fog, amiben az Unió egységes. Ehhez képest arról „konzultálni”, hogy a szankciók rosszak, nem működnek, nem ártanak az orosz agresszornak, sőt, valójában a magyar közértekben kapható sajt is csak emiatt drágult a többszörösére, hát minimum pofátlan. De konkrétan hazugság.
Jónéhány héttel ezelőtt, még a konzultáció elindulása idején írtam levelet a Fidesz miniszterelnökének, amelyben egyetlen kérdést tettem fel: milyen megfontolásból támogatta az összes eddigi, Oroszországgal szemben meghozott uniós szankciót?! Orbán Viktor rendkívül elfoglalt, vagy rendkívül megfontolt ember, mert a válaszadásra közel három teljes hónapot kellett várni – pedig az ember azt gondolná, ez nem egy bonyolult kérdés -, és most sem ő, hanem a propagandáért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolt. Dömötör Csaba egy tehetséges politikus, több alkalommal is volt szerencsém nyilvánosan vitázni vele: azon kevés fideszesek egyike, akinek általában a kötelező, stílustalan személyeskedésen túl valódi érvei és felkészült tudása is van azzal kapcsolatban, amiről beszél. Éppen ezért most is figyelmen kívül hagytam levelének azokat a nyilvánvalóan kötelező részeit, ahol burkoltan hazaárulózik, rutinszerűen márkizaypéterezik és okosan el-elcsúsztatja a tényeket. Természetesen a kormányzati válaszlevél továbbra is állítja, hogy az energiaárak kizárólag az oroszok elleni szankciók miatt ugrottak meg (azt Dömötör államtitkár elfelejti, hogy az üzemanyagokra és az alapvető élelmiszerek egy szűk körére már a háború kirobbanása előtt ársapkákat rakott a kormány a hibás gazdaságpolitika miatt vágtató infláció okán), az uniós döntéshozók pedig – ahogy a levél fogalmaz – bár azt ígérték, hogy nem vetnek ki szankciókat az energetikai szektorra, mégis megtették. Ez a hivatkozás speciel pont annak a kormánynak a képviselőjétől, amely azt ígérte, hogy nem lesz megszorítás, a rezsicsökkentés pedig addig biztosítva van, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, minimum vicces. Bár az is lehet, hogy Orbán már lemondott, csak nem vettük észre.
A legfontosabb mondat azonban az érdemi állításokkal teli levélben mégiscsak az, amely egyébként tökéletesen lebuktatja a nemrég befejeződött nemzeti konzultáció alapállításait. Dömötör Csaba ugyanis azt írta Orbán Viktor kormányfő nevében adott válaszként, hogy „a miniszterelnök az Ön állításával szemben mentességet harcolt ki Magyarország számára azon szankciók alól, amelyek gazdasági károkat okozhatnak.” Értem, köszönöm. Ezek szerint a „brüsszeli szankciók” nem okoznak gazdasági károkat, hála és köszönet Orbán Viktornak. Halleluja. De akkor ezek szerint nem igaz a magyar kormány közpénzekből fizetett propaganda-hadjárata, miszerint a „brüsszeli szankciók tönkretesznek minket”. Vagyis hazugság az egész. Értem, köszönöm. Sajnálom, uraim, de ez még az Önök rendszerszinten hajlított valóságában is erősen ellentmondásos.
Mindennek a következtetése világos és egyértelmű: a fideszes kormányzat – ahogyan tizenkét éve folyamatosan teszi – most is féligazságokkal, kegyes csúsztatásokkal vagy épp ótvaros, aljas hazugságokkal igyekszik saját politikáját igazolni. Mikor mire van szükség. Még olyan súlyos válságok idején is, mint a covid-járvány, vagy most a véres putyini agresszió. Tizenkét év korlátlan hatalomgyakorlás után igazán megtehetnék végre, hogy az igazat mondják a választóknak. Hogy felnőtt, gondolkodó emberként kezelik a saját választóikat is. Mert, akinek valóban Magyarország az első, az nem bújik gyáva hazugságok mögé.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvanhatodik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2022. december 18.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István