Közzétéve: 2023.01.08.
Tisztelet a menetelőknek!
Igazán nem mondhatjuk, hogy a pedagógusokon, a szakmai érdekvédőkön vagy a diákmozgalmárokon múlna a dolog. Egzisztenciavesztő bátorsággal álltak és állnak ki saját közösségükért, vele együtt a mi gyermekeink, tágabb értelemben véve a magyar nemzet egészének jövőjéért. Tolhatják a stílustalan, olcsó mocskolódást a kormánypárti ficsúr-influenszerek, akiben egy cseppnyi jóérzés és józanság maradt, az pontosan tudja és érti, hogy az oktatásügyben felszakadt hegek milyen mély igazságokat takartak. Az tudja, hogy amiről a diákok és tanáraik beszélnek, amit maguknak és nekünk mindannyiunknak követelnek – tudniillik, hogy legyen megfelelő, európai színvonalú a magyar oktatás és ehhez legyenek meg végre a szükséges feltételek -, az mind az utolsó vesszőig pontos és jogos. A legszebb, hogy a kormánypárti hangulatkeltő droidok tanárellenes uszításaival szemben még maga a kormány is elismeri az érintettek követeléseinek jogosságát, csak annyi a különbség, hogy nem akarja teljesíteni azokat.
Az oktatás ügye kapcsán felszínre tört elégedetlenség és a minden tiszteletet megérdemlő civil kurázsi sok mindenre rávilágított. Sajnos tökéletesen látszik a NER tudatos működésének és működtetésének eredménye: a lassan forralt vízben bizony a legtöbben kiabálás nélkül tűrik az egyre fájdalmasabb körülményeket. A legtöbben saját problémáik, egyéni tragédiáik fogságában várják a holnapot és – ami, legyünk őszinték: közös nemzetünk egyik régi szimptómája – nem is kívánunk addig mások bajával igazán foglalkozni, amíg az minket még közvetlenül és visszafordíthatatlanul nem érint. Nem állítom, hogy a szolidaritás teljesen kiveszett, de vakság, ha nem vesszük észre: a NER tökéletesen játszik a félelem húrjain és fojtja minimálisra az egymást iránti maradék együttérzést is. Amíg nem vonul a kritikus tömeg, amíg a kormányfüggetlen média és a közösségi platformok is csak fásultan, félgőzzel adnak hírt a „Tudásmenet” erőfeszítéseiről, addig néhány kivételesen bátor kiállástól eltekintve, hiába kapnak messziről odakiáltott támogatást, takarásban vállalt tapsot, névtelenséget kérő szolidaritást a menetelők, a tiszteletet érdemlő hősies vállalás hatása nem az lesz, amit egyébként megérdemelne. Dühös vagyok a kormányra, hogy útszéli menetelésre kényszerít tisztességes embereket az igazuk meghallgatásáért és dühös vagyok magunkra, a magyar társadalom minden szereplőjére, hogy ilyen sorsdöntő egyszerű kérdésben, mint a közoktatás megbecsülése képtelenek vagyunk egyetlen nagy és erős ökölként az asztalra csapni és végrehajtatni az általunk megbízott vezetőkkel, ami magától értetődően jár(na) a közoktatásban dolgozóknak és tanulóknak. Ami jár(na) mindannyiunknak.
A dolog ugyanis a lehető legegyszerűbb. Akiknek a kezébe adtuk a döntés és végrehajtás lehetőségét – és felelősségét -, azoknak egyetlen egyszerű tollvonással megfelelő mennyiségű forrást kellene biztosítania a megfelelő módon a mi általunk befizetett adókból a közoktatás minőségi működtetésére. Ennyi. Lehet fontos más terület is, például a téli műfüves focipályák építése, de bizonyos valóban nemzet-stratégiailag fontos ágazatok, így például az egészségügy és az oktatás mindenképpen elsőbbséget kell élvezzen. Ez egy egyszerű döntés, különösen egy korlátlan hatalommal és lehetőséggel rendelkező állami vezetés számára. Ha a jelenlegi kormánynak valóban fontos lenne a minőségi oktatás és a tanárok megbecsülése, akkor tizenkét évnyi alkotmányozó többség birtokában ezt tettekkel is bizonyította volna.
A Fidesz teljesen abszurd módon az Európai Unióra és a brüsszeli megállapodásra mutogat, mint a pedagógus-béremelés egyetlen lehetőségére, holott ez puszta hazugság: a tanárok fizetésének hosszútávú rendezése ezután is a nemzeti költségvetésből finanszírozandó tagállami feladat lesz, ami pedig a kormány döntését és elhatározását feltételezi. A Fidesz utolsó, írásos választási programjában még tudta, hogy mi egy tisztességes döntéshozó feladata. A kormányzásra készülő párt akkor ezt írta: „A közoktatás fejlesztése és színvonalának javítása stratégiai feladat, amely nem képzelhető el nagyobb állami szerepvállalás nélkül (…) A közoktatás megújításában fontos szerepet kap a tanári szakma becsületének és anyagi elismerésének helyreállítása.” Ehhez képest most állami szerepvállalás nélkül az EU-ra mutogatnak, megbecsülés helyett pedig megfélemlítés és kirúgás a tanárok sorsa. Azt hiszem nyugodtan kimondhatjuk, hogy az az államhatalom, amely a pedagógusoktól retteg – és rezzenéstelenül tűri, hogy propagandista vazallusai tisztességes tanárokba töröljék a lábaikat – az nemcsak gyáva, de valójában végtelenül nyomorult is. Köszönet és tisztelet azoknak, akik az elmúlt napokban részt vettek a Tudásmenetben és közel kétszáz kilométert gyalogoltak a gyermekeink jövőjéért. Lehet, hogy a mostani nagy menet még nem ér célt, de egyetlen megtett lépés sem volt hiába. Mert példát mutattak ebben a példátlan időszakban.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvannyolcadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.
Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2023. január 8.