Amíg százezrek menekülnek el Magyarországról, jobb ha szerény marad a kormány – reagálás a kormányszóvivő sajtótájékoztatójára

Közzétéve: 2015.05.24.

A kormány ma ismét bejelentést tett a munkahelyvédelmi akció eddigi eredményeiről, de tudjuk: csak olcsó propagandával akarják elfedni a magyar valóságot. Amíg félmillió, többségében fiatal magyar dönt kényszerből a kivándorlás mellett, addig győzelmi jelentések helyett inkább szerény hallgatást várunk a kormánytól.
A Fidesz a közmunkásokkal és a külföldön munkát vállalókkal szépíti az adatokat. A magyar fiataloknak azonban valódi és stabil munkahelyekre van szükségük, nem pedig kirakat statisztikákra. A legfrissebb felmérés szerint a 18-40 közötti korosztály több mint 32 százaléka gondolkodik a külföldi munkavállaláson, 12 százalékuk pedig már szervezi is a gazdasági emigrációt.

Az EU által támogatott Ifjúsági Garanciaprogram még mindig nem indult el Magyarországon, legutóbb az EP foglalkoztatási és szociális bizottságának alelnöke pedig döbbenten nyilatkozza, hogy a magyar kormány inkább az unióval harcol ahelyett, hogy annak segítségével a munkanélküliség ellen küzdene. A nálunk jóval jobb helyzetben lévő Svédország ugyanis több uniós forrást használ fel a munkanélküliség csökkentésére, mint a magyar kormány. Ez a kormányzati kirakatszámok mögötti valóság.

Ujhelyi István,
EP- képviselő,
az MSZP alelnöke

2014.09.04.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István