Négyszeres túljelentkezés volt Magyarországon az ingyenes vonatbérletekre

Közzétéve: 2023.01.10.

A tervezettnél jóval több ingyenes InterRail-bérletet osztanak szét a DiscoverEU-program idei első eredményhirdetése során, így ebben a fordulóban összesen több mint ezer magyar fiatal juthat végül hozzá az Európában felhasználható vonatjegyekhez; ez majd háromszázzal több jegy az eredetileg tervezettnél – ezt Ujhelyi István EP-képviselő, a DiscoverEU-program egyik elindítója és európai parlamenti mentora jelentette be kedden a közösségi oldalán.

A szociáldemokrata politikus tájékoztatása szerint a legutóbbi pályázati fordulóban is – amelynek győzteseit ezekben a napokban értesítik ki az eredményről – többszörös volt a túljelentkezés: Magyarországon például négyszer nagyobb volt az érdeklődés az ingyenes utazási lehetőség iránt. Ujhelyi a program mentoraként bejelentette, hogy épp a jelentős túljelentkezésnek köszönhetően idén a tervezett kvótánál 13ezerrel több jegyet osztanak szét a pályázók között, ennek forrását egy másik uniós keretprogram megmaradt költségvetésének átcsoportosításából fedezik. A mostani pályázati fordulóban így a több mint 161ezer jelentkező közül összesen közel 48ezer európai tizennyolcéves jut végül utazási lehetőséghez, közöttük a már említett ezer magyar fiatal. Ők akár harminc napon át utazhatnak majd 2023 márciusa és 2024 februárja között, az előzetesen általuk megadott pályázati útiterv alapján.

A DiscoverEU-program sikerét jelzi, hogy a 2018 nyara óta elmúlt időszakban kiírt pályázatokra eddig több mint 916ezer fiatal adott be jelentkezést, közülük pedig több mint 212ezren jutottak hozzá az ingyen-bérletekhez. Hasonlóan nagy volt mindig az érdeklődés Magyarországon is, az EP-képviselő tájékoztatása szerint hazánkból eddig összesen mintegy 24ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 4600-en körbe is tudták, illetve tudják utazni Európát az Uniótól megkapott vonatjegyekkel.  

A „FreeInterrail”-program eredeti koncepciója két fiatal német aktivistától származik, akik néhány évvel ezelőtt azzal az ötlettel álltak elő, hogy az EU minden európai fiatalt lepjen meg egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot először Ujhelyi István karolta fel, aki egészen a megvalósításig támogatta a projektet; ebben végül Manfred Weber néppárti frakcióvezető és Navracsics Tibor volt uniós biztos is jelentős szerepet játszottak. A program sikerét szintén jól mutatja, hogy az elmúlt években számos elismerést is elnyert, például az Európai Nívó Díjat, de korábban Ujhelyit is az Év EP-képviselőjének jelölték a program megvalósításáért.

További részletek az Európai Bizottság webes felületén olvashatóak: https://youth.europa.eu/discovereu_hu

Budapest/Brüsszel – 2023.01.10.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István